2014. november 10., hétfő

Statisztika 2.0

Sziasztok párbajozók!


A tavalyihoz hasonlóan idén is készítettünk Nektek egy statisztikát számokkal, százalékokkal és mindenféle jóval! :) Kíváncsiak voltunk egyebek mellett idén is a fiú-lány arányra, a legnépszerűbb íróra és könyvre, de megnéztük, hogy milyen nyelveken olvastok vagy, hogy készítettetek-e B listát. Most is - mint mindig - kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, úgyhogy ne fogjátok vissza magatokat, akár itt hozzászólásban, de a fórumon vagy a Facebook oldalon is lehet véleményezni. És akkor jöjjenek a számok!


Fiú és lány nevezők aránya: 
Lényegében nem változott a helyzet, még mindig a lányok találják vonzónak a versenyt, a 68 bátor könyvmoly közül mindössze öten (7%) tartoznak az erősebbik nem képviselői közé. :) Ez már azért mezőny a fiú különdíjért. Szorítsunk együtt george08-nak, tees06-nak, bighairmannek, Brannek és Bonaparte 11-nek, hogy minél többen teljesítsék idén a Párbajt!

E-mailes és blogos teljesítők: 
Idén megnéztük azt is, ki hogyan szeretné beadni a naplóit. Ebben az évben feltűnően több az e-mailes teljesítőnk, az eddigi évek 1-2 indulójával szemben most 15-en választották ezt a megoldást (22%), miközben 53 blogot követhetünk nyomon. Mi úgy okoskodunk, hogy ez azért van, mert jobban sikerült megszólítanunk azokat is, akiknek nincs még múltja a blogolással kapcsolatban, ami valahol az egyik célunk is, szóval ennek csak örülni tudunk.

A listák: 
Ahogy már szinte hagyomány, idén is többen vállalták be a 11 könyvet, a 68 indulóból összesen 48-an. Azért a 7 könyvesek sem panaszkodhatnak, 20-an próbálkoznak meg a listájuk teljesítésével. Ha tehát mindenki teljesítené a Párbajt, összesen 668 olvasónaplót készítenének el a szorgos könyvmolyok. Nem semmi mennyiség, ugye? :) Érdekesség egyébként, hogy az idei arány közel azonos a tavalyi 7 és 11 könyves listák arányával: míg tavaly az indulók 75,4%-a választotta a 11 könyves verziót, idén csupán 5%-kal kevesebb, vagyis 70,5% bátorkodott hosszabb listát összeállítani.

Olvasott könyvek nyelve: 
Az ötödik Párbajra is sokan neveztetek idegen nyelvű könyvekkel is. A 21 vállalkozó szellemű jelentkező összesen 81 db idegen nyelvű könyv elolvasását tűzte ki célul – ez a Jokerek kivételével az összes listás könyv 13%-a. A tavalyi 11%-hoz képest tehát apró előremozdulás látszik, lassan de biztosan egyre bátrabbak ilyen téren is a jelentkezők, aminek persze nagyon örülünk, hisz így lesz egyre változatosabb a paletta. A 81 idegen nyelvű olvasmányból 79 angol; ezek közül abstractelf és Kaen bizonyultak a legbátrabbaknak 8-8 db angol nyelvű választással. Amin viszont nagyon meglepődtünk, hogy a maradék két könyv még csak nem is németül íródott. Bori_L ugyanis – ha a google keresője nem csapott be minket :D - 2 portugál nyelvű könyvet is felvett a listájára. Bori, ha ezt a statisztikát olvasod, kérünk, nyilatkozz, jól gondoltuk-e! :)

Legnépszerűbb író: 
A tavalyi "győztesünk", Jamie Mcguire idén sokat veszített népszerűségéből, mindössze 3 jelentkező választotta, nem úgy, mint a régi nagy klasszikust (talán már hívhatjuk így), Stephen Kinget, aki 11 alkalommal került a párbajozók listájára. Tőle kicsit lemaradva érkezik két kiváló szerző, Jodie Picoult és John Green, akiket 8-an választottak idén. A lista harmadik helyén, szorosan a második helyezettek mellett James Dashner áll 7 olvasással. Érdekes, hogy a tavalyi listavezetőknek idén nem sikerült helyezést elérniük.

Legnépszerűbb könyv:
Meglepő módon idén a legnépszerűbb könyv nem a legnépszerűbb írónk tollából került ki. A győztes ugyanis nem más, mint Marissa Meyer minden értelemben fantasztikus regénye, a Cinder, amit 5 versenyző is listára tett. A második helyen holtverseny alakult ki Cassandra Clare Csontváros, és Sarah J. Maas Éjkorona című regényei között. A két könyvet 4 könyvmoly is olvasni fogja idén. A harmadik helyen nagy a tolongás, felsorolni is sok lenne, így a teljesség igénye nélkül: James Dashner: Tűzpróba, John Green: Paper towns, Stephen King: Joyland, Markus Zusak: Könyvtolvaj, Grecsó Krisztián: Megyek utánad, Robert Gailbrath: A selyemhernyó, Kim Harrison: Dead Witch Walking - Boszorkányfutam és még sokan mások. Ezeket a köteteket 3-3 játékos válogatta be a párbajba. Érdekesség, hogy Stephen King lett ugyan idén a legnépszerűbb író, mégsem vezeti magasan a legnépszerűbb könyv versenyét, de azt hiszem, ez nem is meglepő, hiszen ekkora életműből lehet válogatni bőven.

B-listások:
Az idei párbajra a 68 jelentkező közül mindössze 17-en nem készítettek B listát. Az okok között magasan az vezetett, hogy minden könyv ott figyel a polcon, nem kell sem megjelenésre, sem a könyvtárban késve visszavivőkre várni. :) Azért a többség bebiztosította magát, gondolva arra is, hogy nem tetszik a választott könyv, vagy esetleg megrágja a kutya. :)


Lanatie&Kerol&WildWorld

6 megjegyzés:

  1. Köszönjük a statisztikát, nagyon érdekes! :) Én attól nem kell tartsak, hogy a kutya megrágja a könyvet, de az bármikor benne lehet a pakliban, hogy a választott könyvem annyira unalmas/szörnyű/fárasztó, hogy inkább abbahagyom és mást olvasok helyette. Úgy tűnik, az első könyvem pont ilyen, és valószínűleg le is fogom cserélni.

    Szorítok, hogy a férfi különdíjat ki lehessen sorsolni! :)

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok! Az oldalsávban nem látom a blogomat, pedig én is ott teszem közzé az olvasónaplóimat. Kifelejtődtem vagy nem küldtem meg e-mailben a linket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy szóltál! Nem az első eset, hogy valaki eltűnt a listából, szóval valamit vacakolhat mostanság a blogspot. >< Beraktalak megint, de azért időnként jó, ha ránézel, biztos ami biztos. :)

      Törlés
  3. Neee eltunt a bejegyzesem. :(
    Ezert lehet, meg gonoszabb leszek. :D

    Szoval egyreszt, Jodie Picoult mint kivalo szerzo? En errol szivesen vitatkoznek, ha esetleg van valaki, aki eltokelten igy gondolja. :D Bar csak ket konyvet olvastam, szoval nem allitom, hogy szakertoje lennek, de mind a ketto tokeletesen kozepszeru volt, mint iro nulla egyediseggel, pont amilyennek vartam oket az ismerteto alapjan. Azt elismerem, hogy jo temakhoz tud nyulni, amelyek sok embert erdekelnek, es azt is, hogy nagyon konnyu olvasmany (maximum erzelmileg nem), de a kivalohoz azert ez nem eleg szerintem. Nekem kicsit olyan, mint Paulo Coelho, kozepes iro, aki ugyesen meglovagolja, mit szeretnenek az emberek olvasni. (Csak Coelho mindehez meg jo sokat bolcselkedik is, amitol mar-mar szorakoztato. xD)

    Na mindegy, varom a felhaborodast. :D

    Azta, portugal, nem semmi. :D Hajra hozza! ^^

    A B-lista amugy szamomra azert is fontos, mert nem biztos, hogy lesz kedvem eppen elolvasni az aditt konyvet (bar igyekeztem olyanokat valogatni, amiknel ez elkepzelhetetlen, na de megis.. van, hogy az embernek egesz egyszeruen nincs hangualata egy amugy jo konyvhoz sem), es nem akarom a parbajos konyvek olvasasat kotelezokent megelni. :)

    Egyebkent allando szivfajdalmam, hogy a szepirodalom eleg gyeren kepviselteti magat, igy a nepszeru konyveket elnezve. :( Kellemes meglepetes volt epp ezert Grecso Krisztian viszont. :)

    VálaszTörlés
  4. Na, bakker, nekem is eltűnt a hozzászólásom... Nem tudom, mi baja a blogspotnak...

    Szóval a Cinder szerintem nagyon jó könyv, pont most fejeztem be még párbajon kívül, szóval tök örülök, hogy ennyi embert érdekel és remélem, hogy sok jó napló születik majd belőle :D Sok sikert mindenkinek az olvasásához!

    VálaszTörlés