2014. december 22., hétfő

Ünnepi háttérkavalkád

Bár már csak pár nap van Karácsonyig, bizonyára vannak, akik úgy érzik, jó lenne virtuálisan is kifejezni ünnepi hangulatukat. Ez a bejegyzés ennek az igénynek a kielégítésében próbál segítséget nyújtani. Összeszedtünk nektek egy egész halom linket különböző bloghátterekkel és sablonokkal foglalkozó oldalakhoz, amikkel ti is karácsonyi köntösbe tudjátok öltöztetni szeretett blogotokat. Szemezgessetek bátran, próbálgassátok a dizájnokat, és ha segítségre lenne szükségetek, írjatok nyugodtan, segítünk a használatukban. :) 


Hópihés kurzor a blogodra:


Hogy az e-mailes teljesítőink se érezzék mellőzve magukat, kerestünk nektek néhány könyves karácsonyi hátteret, amikkel blog nélkül is ünnepi hangulatúvá varázsolhatjátok a számítógépeteket. A képekre kattintva előhívhatjátok a teljes méretet.





2014. december 11., csütörtök

Rick Riordan: A villámtolvaj (Percy Jackson és az Olimposziak 1.) (by Mayya)

Részlet a fülszövegből:


A tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. Megint.
Ki ne kapná fel a fejét egy ilyen mondatra? Ettől a két rövid, de velős
mondattól ezer és ezer kérdés merül fel az olvasóban már az első pillanatra. Imádom. Figyelemfelkeltő, hatásvadász, izgalmas, humoros. Íme egy idézet, alá Percy Jackson, hogy mindezt alátámasszam:


Adódott egy kisebb balesetem a forradalom egyik ágyújával. Nem is az iskolabuszra céloztam, mégis kicsaptak.”

Nézzük hát, mit lehet tudni arról az emberről, akinek a fejéből Percy és szarkasztikus mondatai kipattantak. ( Igen, akárcsak Zeusz és Athéné esetében. )

Rick Riordan amerikai regényíró, angol és történelem szakos tanár - innen is hatalmas HAPPY BIRTHDAY! neki, ugyanis idén töltötte be 50. életévét június 5-én, - aki 2002-ben megkapta a Mestertanár-díjat. Hát, tőle lehet, hogy én is nagyobb örömmel tanultam volna…
Főleg, ha tanárként is olyan utánozhatatlan humorral dolgozik, mint íróként.

A könyv címe: A villámtolvaj, bár minket most a sorozat cím érdekel jobban: Percy Jackson és az olimposziak.
A Percy Jackson olyan átlagos amerikai/angol név, ami önmagában nem keltené fel az ember figyelmét, bár találgatásra ad okot. Bennem felmerült, hogy a Percy a Percival, a Perseus vagy a Pearce, esetleg Pryce becézése-e? Hála az isteneknek, erre is választ kapunk.
 
Az olimposziak szóval kapcsolatban több mindenre is asszociálhatunk.

1.     Először is ott van az Olümposz, ami Görögország legmagasabb hegysége. A görög mitológia szerint itt, az Olümposz legtetején van az istenek örök lakhelye.
2.    Ott van még az olimpia, mint a sportversenyek királya, aminek születése szintén a hegyhez illetve a görögökhöz köthető. Erről már mindenki hallott, aki legalább 5 éves.
3.  Személyes kötődésem ehhez a szóhoz pedig az, hogy az Olympos üdítő italt, ami mellett sokszor elmentek bevásárlás közben az én kedves – vagy nem is annyira kedves – szülőfalumban gyártják, ez pedig Nyárlőrinc. Na, ennyit rólam, most vissza a könyvhöz.

Ha még mindig nem jöttetek volna rá, honnan a francból is ismerős nektek annyira ez az egész – istenek, hegyek, mitikus lények, mondák és hősök, - elárulom, hogy valahol a 9. osztály elején bele kellett (volna) botoljatok ti is Homérosz valamelyik fantasztikus művébe: az Íliászba, vagy az Odüsszeába. Ármányok, intrikák, amiket az író olyan páratlan stílussal tálal, ami letehetetlenné teszi a könyvet.

Röviden a tartalomról:

Percy Jackson azt hiszi, megőrült, amikor az algebratanárnője egy kirándulás során valami undorító szörnnyé változik át és megtámadja őt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megöli. Percynek sikerül megmenekülnie, de a kalandok sora csak most kezdődik.
A görög mitológia szereplői, rém és hős alakjai egyik pillanatról a másikra kezdenek megelevenedni Percy szeme előtt. Megküzd a Minótaurusszal, a legjobb barátjának patái nőnek, és Mr. D. a nyári tábor mogorva, szerencsejáték függő igazgatója sem az, aminek látszik. Percynek hirtelen rá kell ébredni, még ő maga sem az, aminek látszik, ennek következményeként pedig, olyan küldetést kap, ami semmiképp sem emberi.
Ne rémüljetek meg! Nem kell előkapni a garázsból az ezer éves, poros tankönyveket, vagy a wikipédián keresgetni. A történetben Rick Riordan olyan bravúrral keveri a mitológiát és a hétköznapi valóságot, hogy fel sem tűnik, itt bizony egy történelem lecke részesei is vagyunk.
Utánozhatatlan párbeszédek, vicces jelenetek, izgalmas fordulatok – kell-e még valami egy tökéletes kikapcsolódást nyújtó könyvhöz? A szereplők élethűek, szerethetők, a helyszínek látványosak, az akció jelenetek alatt tövig rágjátok a körmötöket. Nem kell megijedni, a misztikum itt nem zavaró plusz, hanem a minden oldalon megjelenő újdonságot biztosító tényező.

A könyvből 2010-ben bemutatott fantasy-kalandfilm készült, melynek cím szereplője Logan Lerman, de olyan jól ismert színészekkel is találkozhatunk, mint Pierce Brosnan vagy Uma Thurman.

A folytatást 2013-ban mutatták be, a könyvvel azonos, Szörnyek tengere címmel.
Összességében nálam mindenképp: 5*

Percy újabb mondatával zárnám az olvasónaplómat, mert úgy gondolom, ez a pár sor tökéletes átadja az egész könyv hangulatát:

 „– Zeusz megöl! – tett kedves ígéretet. – Hádész kitépi a lelkedet!
– Mind a kettő vescere bracis meis! – kiáltottam.
Hogy miért pont latinul közöltem, hogy mindkét főgóré olimposzi puszit nyomhat a fenekemre, arról fogalmam sincs.”

2014. december 10., szerda

Shayla Black, Lexi Blake: Rabul ejtett szűz (by MíraRita)

Fülszöveg:

Gavin és fivérei, Slade és Dex beleszeret a férfi új titkárnőjébe, a gyönyörű Hannah Craigbe. Az olajvállalat vezetői tudják, időt kell adniuk a lánynak, hogy jobban megismerhesse őket, mielőtt kiválasztja közülük azt, aki elcsábítja.

Egy veszélyes alak zaklatni kezdi a kisvárosi szépséget, és a testvérek összefognak, hogy megvédjék a lányt - elrejtik egy világtól elzárt helyen. És a fiúk képtelenek elfojtani izzó vágyukat. Míg Slade és Dex szívesen megosztoznának Hannah-n, Gavint tragikus múltja elszakítja a testvéreitől, akik remélik, hogy lány nem csupán viszontszereti őket, de talán a fivérük is visszatalál hozzájuk.

Miután legyőzik a lány kezdeti aggodalmait, a három férfi földöntúli gyönyörökben részesíti Hannah-t, rajongásuk feloldja minden gátlását. Ám a boldogságot rettegés váltja fel, amikor a zaklató a lányra talál.


Nem is tudom hol kezdjem… Talán, hogy nem igazán lepődöm meg ebben a témában semmin, de itt néha rendesen megbotránkoztam. Az, hogy 25 évesen szűz a csaj oké, megesik, de hogy szexi, meg dögös, és ellenállhatatlan, na meg persze négyes nedves álmokat szövöget, és úgy szűz, hát na…
Aztán ott a másik három főszereplőnk, a dögös cégvezető testvérek, akik természetesen mindhárman szerelmesek Hannah-ba, és Hannah is beléjük, hogy hogyan történt nem érdekes, meg amúgy meg sem tudjuk. Lényeg a lényeg, nem azon versengenek, hogy melyiküké lesz Hannah, hanem hogy hogyan fogják meggyőzni, hogy mindhármukkal legyen együtt. Ketten, Dex és Slade simán osztoznának, az a legnagyobb bajuk, hogy Gavint a legidősebb és egyben lelki beteg bátyjukat hogy győzzék meg, hogy ő is akarja a kis négyesüket.
És láss csodát jön egy elmebeteg zaklató, ami tök jó alkalom arra, hogy csapot papot hátrahagyva Hannah-val az Isten háta mögé szökjenek. Na persze útközben már elkezdik fűzni, és persze mikor odaérnek a birtokra rögtön partiba is vágja Dex és Slade, de Hannah-nak ez nem elég, neki kell Gavin is. Itt aztán van minden, amit be lehet tömni, azt betömik, ez kő kemény pornó. Történet gyakorlatilag ennyi, na meg ugye a kis krimi szál, a zaklató, aki kilesi Hannah-t, üzeneteket küld neki, fotókat stb. Mikor végül elkapják a tettest, Gavin is belátja, hogy jajj de jó lesz ez a négyes felállás, így már hárman vágják partiba a kis ártatlan Hannah-t, sőt, összeköltöznek, és boldogan élnek így négyen, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Nem is tudom mit mondjak, végül is nem volt ez olyan rossz, de baromi bosszantó volt, hogy gyakorlatilag nem történt semmi, de a szex az olyan szinten volt mocskos, hogy néha megálltam, hogy észhez térjek, mert rendesen megbotránkoztam.  

Christina Lauren: Gyönyörű rohadék (by MíraRita)

Fülszöveg:

Egy ambiciózus gyakornok. Egy perfekcionista igazgató. És rengeteg indulat. Ismerje meg a történetet, amelynek blog előzményét több mint kétmillióan olvasták el online! 
Chloe Mills esze borotvaéles, mindent belead a munkájába, és éppen most szerzi az MBA-diplomáját. Egyetlen problémája van csak: a főnöke, Bennett Ryan, aki szigorú, korlátolt, tapintatlan – és teljes mértékben ellenállhatatlan. A Gyönyörű Rohadék. 

Bennett Franciaországból tért haza Chicagóba, hogy fontos szerepet vállaljon a családi médiavállalkozásban. Nem gondolta volna, hogy az az asszisztens, aki oly sokat segített neki innen, Chicagóból, míg ő külföldön volt, egy káprázatos, ártatlanul provokatív – és végtelenül dühítő – lény, akit mostantól mindennap látnia kell. A pletykák ellenére Bennett sohasem csípett fel nőket a munkahelyén. De Chloe annyira csábító, hogy már hajlandó érte kijátszani – vagy akár nyíltan felrúgni – a szabályokat, csak hogy megkaphassa őt. Az irodaépület bármely zugában. 
Mikor az egymás iránti étvágyuk eléri a kritikus pontot, Bennettnek és Chloének dönteniük kell, milyen áldozatot hajlandók hozni, milyen nyereségért.

Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire szeretem a váltott szemszögű könyveket, hát nagyon megörültem, mikor elkezdtem olvasni a Gyönyörű rohadékot, mert ismét egy olyan könyv, amiben mindkét főszereplő szemszögéből megismerjük a történetet, ezáltal mindkét szereplő életébe, érzéseibe betekintést nyerünk.

 Egyszerűen imádtam, egy nap alatt kiolvastam, mert nem bírtam letenni. 
Szerettem a stílusát, ahogy civódtak, a szarkasztikus megjegyzéseiket, a vitáikat, és őket magukat, Chloe-t és Bennett-et.

Kissé sablonosnak tűnt, hiszen főnök, és beosztott kapcsolatát taglalja, ami nem kicsit viharos. Bennett bunkó, rideg és távolságtartó, ugyanakkor gyönyörű. Aztán kibújik a szög a zsákból és kiderül, azért tartja a három lépés távolságot meg érdeklődik Chloe iránt, na persze Chloe sem közömbös, azon túl, hogy baromira utálja, odáig meg vissza van Bennett-ért. 
Hatalmas szexuális feszültség van köztük, ugyanakkor mindenen összevesznek. Imádtam ezeket a vitákat köztük, meg a sok félreértést.

Mint már említettem mindkét szereplőt megismerjük hála a váltott szemszögnek. 
Bennett-et nagyon bírtam. Egy mocskos szájú rohadék, olyan szöveggel, hogy néha nem értették mit vihogok magamban :
"Hát, kergessen meg egy nagy faszú törpe, ha nem ez a nő a legcsábítóbb ribanc a világon!"

Chloe nem egy naiv kis csaj, hála égnek, igazi céltudatos, akaratos nő:
"– Ha el akarsz jutni a csúcsra, alulról kell kezdened! Válj olyan emberré, aki nélkül a főnököd nem tud meglenni! Légy a jobb keze! Ismerd meg a világát, és majd kapva kap utánad, amint megszerezted a diplomát! 
Pótolhatatlan lettem. És valóban én lettem a jobb keze. De olyan jobb kéz, amely legtöbbször behúzott volna neki egy jó nagyot a nyomorult képébe."


Mikor már mindketten odáig vannak egymásért, Chloe inkább felmond, és átmegy egy másik helyre gyakornokoskodni, csak hogy védje magát, és persze távol tudjon maradni Bennett-től. Persze Bennett nem hagyja annyiban, és végül Happy End-del zárul a sztori. 

2014. december 7., vasárnap

Blogangyalka

Kedves molyok!

Régóta gondolkoztunk már egy olyan kezdeményezésen, ami kicsit közelebb hozhatja egymáshoz a párbajozókat, és még jól is járnak vele a résztvevők. Végül mostanra körvonalazódott, hogyan is lehetne ezt hatékonyan megvalósítani, így hosszas tanakodás után megszületett a Blogangyalka.


A Blogangyalka, bár stílusosan épp karácsonyhoz közeledünk, nem csak az ünnepekre korlátozódik. Ez egy az egész párbajon átívelő akció, aminek a felépítése némileg hasonlít a karácsonyi ajándékozáséhoz, csak itt nem kell pénzt költeni, nem kell törni a fejünket azon, mit is szeretne a másik, helyette két dolgunk dolgunk van: olvasni és hozzászólni. Nézzük részletesen a játék menetét:

  1. Jelentkezel a Blogangyalkára az annak szentelt fórumtémában.
  2. Minden hónap 14-én zárul az adott jelentkezési kör, 15-én pedig megtudod, melyik résztvevő angyalkája lettél az elkövetkező 1 hónapra.
  3. Rendszeresen látogatod a kapott molytársad blogját, és következő hónap 14-ig minden könyves bejegyzését elolvasod és legalább a párbajosakat kommenteled is.
  4. A következő hónap 14-ig leadod a szavazatodat a Blogangyalka fórumtémájában a kedvenc bejegyzésedre az olvasottad havi adagjából.
  5. Mindenki, aki egyszer jelentkezett a Blogangyalkára, automatikusan bekerül a következő havi körbe is mindaddig, amíg a fórumon nem jelzi a kilépési szándékát a játékból.
A kezdeményezésben az e-mailes jelentkezők is részt vehetnek, ám vegyétek figyelembe, hogy amennyiben párbajkönyvön kívül másról is szeretnétek írni, azt a párbajblogon nem áll módunkban megosztani, tehát ha ilyesmin gondolkoznátok, érdemes megpróbálkozni egy saját blog indításával. Természetesen, ha úgy gondoljátok, lesz olyan hónap, amikor több párbajos bejegyzést is beküldtök, szívesen látunk titeket is az adott körben.

Az első, bemelegítő kör már most, decemberben indul, erre december 14-ig van lehetőségetek jelentkezni a fórumon.

Reméljük, tetszeni fog nektek a játék, és sok kellemes és hasznos kommentet kaptok majd az angyalkátoktól!

Lanatie, Kerol &WildWorld

2014. december 4., csütörtök

Dmitrij Bikov: ZsD, avagy kie Oroszorszag? (by bighairman)

Az orosz irodalmat nagyon szeretem. A klasszikusokbol csak a nagyon kotelezoeket olvastam el, rajongasom az ezen kivul elolvasott orosz szerzok muveinek koszonheto. V. Pelevin, V. Szorokin, V. Vojnovics, J. Zamjatyin, a Sztrugackij fiverek es meg sok mas korabban szovjetnek vagy mar orosznak nevezett iro konyven ragtam mar at magam.

Ugy gondolom hogy legkor, atmoszfera teremtesben verhetetlenek, keves parjuk akad. Nagyon kepletes es konnyen beleelheto helyzeteket tudnak szereploiknek kivalasztani...

Dmitrij Bikov komyve is tovabbviszi ezt a hagyomanyt. A hosszu konyveknel en altalaban a muvek elejet nagyon szeretem, a kozepe utan kicsit leul a kedvem, aztan amikor mar csak 50-100 oldal van hatra akkor elszontyolodok, hogy de kar, ugy olvasnam meg tovabb.

Kulonos egy Oroszorszagban jarunk. Haboru dul, a varegok es a kazarok igyekeznek egymast legyurni. Emellett a szinen vannak meg a ZsD-k, akik tobbszor azonossa valnak a kazarokkal, de igazabol a ZsD-k mindenhol es mindenben ott vannak. A ZsD a vasut, amit megeszel, amit szeretsz, amit utalsz, ami ellen es amiert kuzdesz. Egy kicsit mindegyik, de igazabol egyik sem.

Olyan Oroszorszag ez, ahol a torzsokos lakossag legendai, regei a vilag mozgatorugoja, de neha-neha a valosag is szerephez jut es folyamatosan ott lapul a megvalaszolt megis megvalaszolatlan kerdes: kie is Oroszorszag?

A tortenet tobb szalon fut, mindegyik szalon egy par - akik akar ellentetes oldalon is allhatnak -, eletebe nyeruk betekintest, akik mind egy bizonyos pont fele haladnak mas-mas indittatasbol. Nagyon sok a leiro, elmelkedo, filozofalo resz, igyekezve megvalaszolni a kerdest. Kifejezetten elvezetes volt olvasni, hogy egy ilyen egyszerunek tuno kerdest bizony nem is olyan egyszeru megvalaszolni. A karakterek elete nehol keresztezi egymast es nem meglepo modon ugy bonyolodnak a szalak ahogy en legalabbis nem vartam volna.

Szerintem ez egy fantasztikus konyv, egy percig nem vagyok meglepodve hogy Oroszorszagban hatalmas vitakat gerjesztett, hiszen parodia, szatira, kimeletlen tarsadalomkritika, lelki korkep es mellesleg meg valahol az igazsag is ott lapul a sorok kozott, mikent az a regeknel szokas. A szerzo elott emelem kalapom, latszik, hogy eveken at keszult a mu.

Ha szeretnetek betekintest nyerni az orosz neplelekbe, akkor innen informalodjatok. Persze nem art ha egy kicsit ismeritek az orszag XX. es XXI. szazadi tortenetet, illetve nem riadtok vissza 742 oldaltol.

John Ajvide Lindqvist : Hívj be! (by MiraRita)

John Ajvide Lindqvist: Hívj be! (Engedj be!)Kezdetben senki nem veszi észre, hogy a felfoghatatlan megjelent Blackebergben.

1981 késő ősze van, a peremvárosban a szokott módon zajlik az élet. De amikor a közelben egy tizenéves fiú lecsapolt vérű holttestére bukkannak, rituális gyilkosságról kezdenek suttogni.
Senki sem sejti, mi történik valójában. A tizenkét éves Oskar képzeletét megragadja a gyilkosság, de még jobban foglalkoztatja az új lakó. A szomszédba egy lány költözött. Összebarátkoznak. Egyre szorosabbá válik a kapcsolatuk. De a lányban van valami furcsa. Valami nagyon szokatlan. És csak éjszaka lehet találkozni vele.
Az Engedj be! egyedülálló mű: nyomorúságos svéd külvárosban játszódó rémregény. Gyerekek számára szigorúan tiltott olvasmány szerelemről, kitaszítottságról, bosszúról és vámpírokról. John Ajvide Lindqvist maga is Blackebergben nőtt fel, később bűvészként, színpadi humoristaként és forgatókönyvíróként tevékenykedett. Az Engedj be! az első könyve.

Vélemény:

Szerettem ezt a könyvet, DE az író vagy kattant, vagy mély depresszióval küzd, mert itt aztán semmi pozitívum, semmi rózsaszín köd, semmi, csak a nyomorúság, a magány. Iszonyatosan komor, nyomasztó a hangulata. Szemrebbenés nélkül vágja a kedves olvasó arcába, hogy az élet szar, ami jó, az is csak annak tűnik, és amúgy is elmúlik. 
Van itt minden, ami bűn, ami rossz: prostitúció, pedofília, alkoholizmus, nemi erőszak, droghasználat.

Több szemszögből írja le a történetet (még egy mókus szemével is láthatunk egy kicsit), így a mellékszereplők életébe is betekintést nyerünk, így lesz filmszerű, és talán még nyomasztóbb is.

Az egyetlen szál ami egy kis reménnyel tölthet el minket, az Eli és Oscar kapcsolata, a tiszta, feltétel nélküli szeretet, és elfogadás. 

Oskar átlagos gyerek, leszámítva, hogy minden reggel szorongva indul az iskolába, mert a társai verik, megalázzák, és jön Eli, akiben végre megbízhat, aki ráveszi, hogy álljon ki magáért, hogy igenis üssön vissza, és ne hagyja magát. Olyannyira megkedveli Eli-t, hogy azt is képes elfogadni, hogy igazából vámpír. 

Itt nincs semmilyen fantasy magyarázata a vámpírizmusnak, nincs semmi misztikum, vért kell innia, hogy életben maradjon és ennyi. Ebben segített neki Hakan, a pedofil öregember, akit valami perverz vonzalom fűz Eli-hez, meg általában a kisfiúkhoz. Hakan szerez neki vért, ami balul sül el, így rögtön kikiáltják rituális gyilkosnak. Aztán mikor elkapják, megcsonkítja magát, hogy ne ismerjék fel, ezzel is védve Eli-t. 

Nincs különösebb vérengzés, mint amit egy vámpírregénytől várna az ember. Van néhány véresebb rész, de alapjában véve ez a legkevésbé kiborító része a könyvnek. Ami keményebb vérengzés, az az amúgy már halott Hakan lemészárlása, és a vége, mikor Eli megmenti Oscart. Szóval a 18-as karikát nem emiatt a rész miatt kapta. Egyértelműen a lélekgyilkos, komor, elkeserítő hangvétel miatt. Nem való mindenkinek, aki egy átlagos vámpírregényre vágyik, meg rózsaszín ködre, az inkább tegye vissza a polcra, mert ez nem az. 

Összességében szerettem, visszagondolva, megemésztve, nagy kedvencem lett.

2014. december 2., kedd

Julie James: Az a gyanúm, szerelem (by MiraRita)

Fülszöveg:

A nő nyugalomra vágyik.
Egy milliárdos lányaként és a város legjobb borkereskedőjeként Jordan Rhodes állandó résztvevője az exkluzív chicagói partiknak. Ám a sors megáldotta egy felettébb zűrös ikertestvérrel is, aki miatt kénytelen segíteni az FBI-nak leleplezni a maffiának pénzt mosó közismert étteremtulajdonost. Ennek érdekében olyan kísérővel kell elmenni egy adománygyűjtő rendezvényre, akit a háta közepére sem kíván.
A férfi teljesen másra gondol.
Nick McCallnak, Chicago legjobb beépített ügynökének egyszerű a filozófiája: soha ne keveredj személyes kapcsolatba, különösen azzal ne, akivel együtt dolgozol! Csak az a baj, hogy Jordan Rhodes okos, gyönyörű és izgalmas is. Ők ketten minél hamarabb szeretnék megoldani azt a megbízatást, amely Jordan testvérének szabadulást, Nicknek pedig dicsőséget hozhat. Már csak azért is sietnének, mert öt percet sem bírnak ki parázs szópárbaj nélkül.
Ám ami egyszerű megbízatásnak indul, az hirtelen kezd valami nagyon más lenni...


Véleményem:

Eléggé döcögősen indult az eleje, az első kb. 30 oldalon nehezen rágtam át magam, aztán végre megtört a jég, és beleszerettem a könyvbe, na meg a szereplőkbe. Az írónő igazán részletesen, és valóságosnak festi le őket. A történet humoros, és izgalmas, a párbeszédek szarkasztikusak, a romantika pedig nem egy nyálas rózsaszín felhőbe burkolt vattacukor. Főhőseink hadakoznak az érzéseikkel, mert mindkettejüknek ellenszenves a másik, aztán már nem tehetnek mást, mint megadják magukat az egymás iránt érzett vonzalomnak.



A főszereplők:


Jordan Rhodes, aki egy milliárdos örökös, ám mivel az apjának sem csak úgy hullt az ölébe a vagyona, így hagyta, hogy a saját erejükből szerezze meg a pénzt, amiből eltarthatja magát. Nem is akármivel foglalkozik, ő Chicago legjobb borkereskedője. Igazán ért a munkájához, a vendégei szeretik, sosem okoz csalódást, mindig tökéletesen tudja, milyen borral kápráztassa el őket. Az egyetlen bibi a testvérével van, aki hatalmas felfordulást kavar, mikor leállítja a Twitter-t, amit Jordan nem győz hangsúlyozni minden alkalommal, amikor terroristaként emlegetik az öccsét. Jordan szörnyen aggódik Kyle miatt, mert nem rózsás a kapcsolata a többi rabbal. Így mikor besétál két FBI ügynök és felajánlják, hogy az együttműködéséért cserébe szabadon engedik Kyle-t, kapva kap az alkalmon, és szinte hezitálás nélkül egyezik bele. 

Itt jön a képbe a másik főszereplőnk Nick McCall, aki kifejezetten ellenszenves Jordan számára, ugyanakkor felettébb vonzónak is tartja. Amikor Jordan „partnere” lebetegszik, kénytelen Nick átvenni a szerepét. A karaktereik szerint meg kell játszaniuk, hogy randiznak, majd Jordan-nek el kell terelnie a célszemély figyelmét, míg Nick poloskákat tesz az irodájába. Csakhogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy gondolták, így a bonyodalomnak köszönhetően kénytelenek a vártnál tovább játszani, hogy randiznak, ami aztán valódi érzelmekké csap át, és mivel muszáj együtt lenniük, Nick nem tud csak úgy lelépni, végül beleszeret Jorden-be. Persze Jordan is Nick-be, így végül Nick még a beépített megbízásokat is lemondja egy időre, jó időre… 

2014. november 30., vasárnap

Ünnepi ötlettár

Kedves mindenki!

Úgy gondoltuk, ha már Advent első vasárnapja van, illendő volna egy ünnepi hangulatú bejegyzéssel köszöntenünk a karácsonyi várakozás első jeles állomását. Ennek megfelelően csokorba gyűjtöttünk nektek egy halom dekorációs ötletet, amivel egyedibbé, hangulatosabbá, és persze könyvmolyosabbá tehetitek ezt az időszakot. :)


Ha esetleg bővelkedtek a zöld színű könyvekben, és nem átallnátok az ünnep kedvéért átrendezni kicsit a polcaitokat, remek lehetőség lehet az itt látható karácsonyfa polc. 


Persze hogy akkor se maradjatok ki a mókából, ha nem dúskáltok a zöld könyvekben, elkészíthetitek a klasszikus könyvkarácsonyfát az alábbi ötletek segítségével:
http://verymerryvintagestyle.blogspot.hu/2012/12/how-to-make-christmas-tree-with-books.html


A polcoknál maradva a McAllen Library remek ötletekkel szolgált a téliesítésükhöz: 



További építészeti remekmű ez a kandalló, amit szintén pofonegyszerű elkészíteni, és amellett, hogy nagyon mutatós, kisasztalként is jól használható - például az adventi koszorú számára. Csak arra figyeljetek, hogy olyan könyveket használjatok téglaként, amiket lehetőleg karácsonyig már nem szeretnétek olvasni. ;)




Jöjjön néhány ötlet újságpapír, régi kották, esetleg kiesett lapok felhasználásával:



Hogyan készíts koszorút ajtódísznek:

És  mégegy koszorú-készítési útmutató, ha előző annyira nem lett volna szimpatikus:

Papírkarácsonyfák és egyéb szépségek:
Utóbbi linken ezek a kis fák akár lámpaként is használhatók.

Aki igazán kreatív és ügyes, akár magukat a könyveket is felhasználhatja karácsonyfája legszebb díszeiként - persze némileg miniatürizált változatban:
http://fc02.deviantart.net/fs70/i/2011/361/9/6/miniature_book_christmas_ornaments_by_dragongirlhellfire-d4kdyxt.jpg


A következő ötletek erőszakos jeleneteket tartalmaznak, gyenge idegzetű könyvmolyoknak a megtekintésük nem ajánlott!


Hogyan készíts gyönyörű hópelyheket... könyvek szétvagdosásával:


Hogyan készíts díszdobozt... könyvből:

Hogyan készíts fantasztikusan szép díszt... szintén könyvből:


Reméljük, tetszett a kis összeállításunk, és természetesen lelkesen várjuk a ti ötleteiteket, elkészített díszeiteket!

Szép adventet kívánunk!

2014. november 29., szombat

Fekete István: Zsellérek (by Vivogle)

Az otthon - és hivatáskeresés regénye:Fekete István: Zsellérek

„Az emberi boldogságot nem a kultúra mutatja, fiam, és ne feledd el, egy szem búzában több csoda van, mint egész Budapesten.”                                                                                   (részlet a könyből)


Fekete István már egész kis korom óta az egyik kedvenc íróm, általános iskolás harmadikas-negyedikesként csakúgy faltam a könyveit. Olvastam egy szakajtónyi állatos regényét, novelláskötetét és ifjúsági regényét, de arra az önéletrajzi ihletésű könyvére, amivel befutott és elismert íróvá tette, ez idáig még nem kerítettem sort. Gondolom, nagy nehezen sikerült kitalálnotok, hogy melyik könyvről is van szó: a Zsellérekről.

Bár Fekete általában egyértelmű címeket ad műveinek, ennél a könyvnél trükközött egyet. A zsellérek a középkori feudális magyar társadalomban a földjüket vesztett parasztok voltak. Na, a könyv nem róluk szól, hanem a főhősünket vezetékneve Zsellér, az ő életútját követi végig a regény, és innen a cím. Ravasz, ugye?

A történet úgy kezdődik, hogy Zsellér Péter frissen érettségizett fiatalember hazamegy falujába, és egy körtefa alatt üldögélve egy nap leforgása alatt átgondolja addigi életét. Fekete leírásai mindig nagyon szépek és líraiak, de az a módszer, amit ebben a könyvében választott - hogy Péter életének mozzanatait összeköti a körtefa alatt látott természeti képekkel, - különösen gyönyörű:

„…ülök a vadkörtefa alatt. Egy piros lepke szálldos körülöttem, és lágyan, alig érintve száll a réti virágokra. Ilyen volt az első csók is. Tiszta, igazi, első. Ó, azóta kaptam más csókot is, melyek elmúltak, mint a tavalyi hó, de ez a csók ma is ég bennem, és akármi volt azóta, a bánat és idő akármennyi feledést mosott rá: múlhatatlanul az első, ma is.”

"...ülök a vadkörtefa alatt"

Visszaemlékezését Péter ott kezdi, amikor a tanulmányai folytatása miatt szülőfalujából, Bartalról elkerül a városba. A falujából csak egy fiú tanul tovább rajta kívül: Laci, Bartal legtekintélyesebb családjának fia. Péterék pedig csak egyszerű parasztemberek, így a két fiú eddig jóformán egy szót sem váltott egymással. Azonban a városi iskolában mindenki egyenrangú, így hamar megismerkednek, és elválaszthatatlan barátokká válnak. Kettőjük sorsát követhetjük végig – az első részben a gimnáziumi, a másodikban pedig az egyetemi éveiket.

Ha egyben kellene értékelnem az egész regényt, akkor nagyon nehéz dolgom lenne, mert annyira különbözik egymástól a két rész, mintha nem is ugyanaz a könyv lennének. Az első rész narrátora Péter, egyes szám első személyben meséli el történetét, míg a második rész minden magyarázat nélkül hirtelen átvált egyes szám harmadik személyű, kívülálló elbeszélőre. Ennek egyesek szerint az az oka, hogy az eredetileg csak az első részből állt volna a regény, de ennek hossza nem érte el az alsó határát annak a pályázatnak, amire Fekete írta. Már nem volt ideje átdolgozni az egészet, ezért csak hozzáírta a különböző második részt. Hogy tényleg így volt-e, azt már valószínűleg nem tudjuk meg, de szerintem nem is igazán számít.

Azt első részt imádtam! Teljesen levett a lábamról, hiába gondolhattam volna már előre, hogy Feketétől jót várjak. Ha egy szóban kellene megfogalmaznom, hogy mi szerettem benne a legjobban, akkor azt mondanám: Pétert! <3 Az, hogy ő a narrátor, nem csak azt tette lehetővé, hogy körülbelül 3 oldal után a szívembe zárjam, hanem azt is, hogy beleéljem magam a történelmi-társadalmi helyzetébe. Péter gyerekként éli át az első világháborút, az őszirózsás forradalmat, a kommünt… A gyerekszemszög mindig különlegessé teszi a történelmi események leírását, és ez itt se volt másként. Ahogy a tiszta szívű, naiv fiú lassan megértette a világ működését és felnőtté vált – olyan jó volt olvasni. Fekete tökéletesen ábrázolta a gyermek- majd kamaszlélek rezdüléseit, változásait.

Péter ugyan az 1910-es években éli kamaszkorát, de ugyanazzal a problémával küzd, mint annyi mai fiatal: identitásválsága van. Kisfiúként úgy látja, hogy az urakat mindenki tiszteli és felnéz rájuk, ezért az a vágya, hogy majd ő is úr lehessen egyszer. Később azonban rájön, hogy nem neki való „az urak” világa sem, és nem találja a helyét sem a faluban, sem a városban. Úgy érzi, a faluból kinőtt, az ottaniak már „úrnak” tekintik, nem pedig magukkal egyenrangúnak, a városban pedig paraszti gyökerei miatt nem tud igazán beilleszkedni. Ez – Péter otthonkeresése – a regény mozgatórugója.

Ezeken kívül van még egy nagyon értékes dolog az első részben, amit ki szeretnék emelni: Laci és Péter barátsága. A társadalmi különbségeik ellenére olyan csodálatos barátság alakul ki köztük, amit nem szakíthat szét sem a történelem alakulása, sem a lányok (mert persze vannak ők is a regényben). Bár mint minden normális ember, főhőseink is követnek el hibákat, de a barátságuk mindig erősebbnek bizonyul a széthúzásoknál, és mindig egymás mellett állnak a nehéz időkben. Ösztönzően hatnak egymás személyiségére, és kiegészítik a másik hiányosságait, gyengéit. (kimondom, na, ez egy brománc :P )

Ez a kép olyan, mintha csak a mi Zselléreinkről készült volna: az idősebb, barna Péter és a fiatalabb, szőke Laci. Az idézet is tökéletesen illik hozzájuk.

A második részért kicsit már kevésbé lelkesen rajongtam: először is, a hirtelen narrátorváltáskor úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akitől elveszik a kedvenc játékát. Aztán ehhez lassan hozzászoktam, de volt más is, ami zavart: azt hiszem, nem egy nagy spoiler, ha elmondom, hogy a talpig becsületes álompasim az egyetemi és budapesti évek alatt egy icipicit (eléggé) elzüllik. Igen, tudom, hogy ez a dolgok rendje, senki sem marad örökké cuki kisfiú, és Péter alapvetően így is jó ember maradt, én mégis olyan kis naiv vagyok, hogy ebbe nem tudtam belenyugodni. Viszont azt is el kell ismernem, hogy nem lett volna teljes egész a második rész nélkül a könyv, mivel nagyon fontos dolgokat fogalmaz meg az otthonról, hivatásról, szerelemről és az élethez való alapvető hozzáállásról.

Nagyon tetszettek a szereplők is, mert érezni rajtuk, hogy hús-vér emberek. Nincsenek túlidealizálva, nem feketék és fehérek, jók és rosszak, hanem tényleg esendő emberek, akik hibákat követnek el. Mindenkinél érezteti az író, hogy miért olyan, amilyen, szinte még a leglényegtelenebb mellékszereplőknél is - ezt különösen értékeltem benne.

Összefoglalva ez egy remek könyv volt, úgyhogy ha valaki még nem olvasott Feketétől (bár kétlem, hogy sok ilyen lenne), szerintem érdemes ezzel a könyvvel kezdenie. Aki pedig már olvasott tőle, de a Zsellérekkel még nem volt dolga, az sürgősen olvassa el, az írónak egy egészen más arcát fogja megismerni belőle.

Összesített értékelés:10/9,5 (a csudába azzal a változtatással a második részben)

Befejezésül pedig egy többször visszatérő motívumát hoznám a könyvnek, az „Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga” című ősi magyar éneket, ami régen himnuszunk is volt, én viszont –szégyenszemre- eddig mégsem ismertem. Tényleg nagyon szép, illik a regényhez :)

„A nagy boltívek alatt ekkor mintha eggyé válna a levegő, a kő, a föld, az ember. Mintha kinyújtaná kezét a falu áldva, köszönve, kérve. (..) Nincs külön út, nincs külön kérés, külön vágy. Mind: mi vagyunk. Együtt, mint az énekünk, mely zúgva száll ki az ablakon a ragyogó mezők fölé, és ősi szóval sírva kérdi:
»Hol vagy, István király?! « (..)
-Azt kérded, népem, hol vagyok? A napsugárban, pásztortüzedben, a csillagaidban, nevetésedben és sírásodban, hallgatásodban és beszédedben, a levegőben, a földben, melyből lettél, s amelyben elpihensz; a szívedben, árva Magyarom!”


2014. november 28., péntek

C.J. Ellison: Élvezd a vaníliát (by MiraRita)

Fülszöveg:

Fedezd fel a benned rejlő rossz kislányt, és engedd szabadjára…
Heather Pierce unja, hogy szakmai és magánéletében is a háttérbe szorul. Egyetlen éjszakára kétségbeesetten szeretne más bőrébe bújni, ezért részt vesz egy villámrandin. Talán itt, névtelenségbe burkolózva, új emberré válhat, amíg másként nem dönt. Amikor egy férfi, akinél esélye sem lehetne, az asztalához ül, Heather összeszedi minden bátorságát, és átveszi az irányítást, titokban attól félve, hogy elrejteni kívánt valódi énje elutasításra talál.
Tony Carmine, beszerzési igazgató és nemzetközi hírű nőcsábász, élete legfontosabb üzletét készül megkötni. Azonban egy villámrandin megismerkedik Heatherrel…és felfedezi, hogy talán éppen alárendelt szerepre van szüksége. Heather buja érzékisége megszállja minden gondolatát, égető vágy ébred benne, hogy magáénak mondhassa a legizgalmasabb szeretőt, akivel valaha találkozott. Egészen addig, amíg egy nap be nem sétál a konferenciaterembe, és meg nem látja Heathert az asztal túloldalán.

Amint belekezdtem, megörültem, végre egy olyan könyv, ami mindkét fél szemszögét elénk tárja, megismertetve minket mindkét féllel. Szeretem, ha 1. szám 1. személyben mesélik el a történetet, hát még ha nagy ritkán a pasi gondolatait is olvashatom…
A szex jeleneteket részletesen írja le, és főleg Tony szemszögéből olvashatjuk, ami még izgalmasabbá tette számomra. 
Összességében imádtam az egészet, egyetlen problémám a könyvvel, hogy rövidke volt, nyugodtan mesélhetett volna még a párocskáról pár száz oldalon keresztül, boldogan olvastam volna. :)


A másik amit nagyon szerettem, hogy végre nem a pasi a domináns, itt bizony Heather irányít. Igaz, nem az a parancsolgató, domináns fajta, ám mikor úgy dönt, kell neki Tony, képes a sarkára állni, és átvenni az irányítást. Eleinte meglepődik magán, de hamar belerázódik új szerepébe:

"… egy rövid ideig olyan nőnek éreztem magam, aki irányítani tudja a saját szexualitását. És a pokolba is, állatira élveztem."
A másik főszereplő Tony, a sikeres, gazdag üzletember, bár ebben a könyvben kivételesen nem cégtulajdonos, de persze az igazgató tanács tagja. Imádtam, hogy ő végre nem irányításmániás, sőt, jól esik végre kiadnia a kezéből a gyeplőt, és átengedni Heather-nek. Mindaddig bolondítja a pénzével a nőket, míg Heather térdre nem kényszeríti, a szó szoros értelmében is. Főhősnőnk teljesen leveszi a lábáról, és rájön, nem a munka az első:
"A meló… az csak meló. Nem tart melegen éjszaka, nem öregszel meg vele, és az anyagi biztonságon kívül a világon semmit nem tesz érted. Nem lesz tőle gyereked, és nem gondoskodik rólad, ha megbetegszel, nem kap el, ha megbotlasz. És nem állít meg, ha mérgedben egy mozgó kocsi elé akarsz kilépni."

A mellékszereplőkről sem feledkezhetünk meg, nevezetesen Tony barátjáról, és Heather barátnőjéről. Mindkettő irigy, nagyon irigy, legalábbis az elején, aztán mikor rájönnek, hogy ez nem csak egy kis fellángolás, és Heatherék valóban egymásba szerettek, onnantól ténylegesen barátként viselkednek.




2014. november 23., vasárnap

Olvasási szokások kérdezz-felelek


Tavaly annyira élveztük évkezdéskor az interjúkészítést, hogy úgy döntöttünk, idén is csinálunk valami hasonlót, és kitöltünk egy kis kérdőívet az olvasással kapcsolatban. Mikor, hogyan, hol, és hasonlók. :)


1. Van kedvenc helyed, időpontod az olvasásra?

Lanatie: Tulajdonképpen nem igazán van kedvencem, inkább olyan körülmények vannak, amik mellett jobban szeretek olvasni. Ilyen például a csend, a babzsákfotel és a halaszthatatlan teendők hiánya. :)

Kerol: Általában este, elalvás előtt szoktam olvasni, de akkor mindig. Ha hajnali három van, akkor is. Begubózom a paplan alá, fogok egy jó könyvet és olvasok. Ezen kívül az üresjáratokat szoktam olvasással kitölteni, például, ha mennem kell valahová, de túl korai lenne elindulni, vagy éppen kész az ebéd, de a rizsre még várni kell öt percet. :)

WildWorld: Gyerekként rászoktattak arra, hogy (hason) fekve olvassak főleg, mert tartáshibám volt, és ez volt még a legkevésbé káros testtartás, úgyhogy most is szeretek ágyon heverészve olvasni. Időpontot tekintve nincsenek preferenciáim, de az biztos, hogy az alvás előtti olvasás sérthetetlen... és néha előfordul könyv miatti éjszakázás is.

2. Hogyan jelölöd, hogy hol tartasz a könyvben? Elfogadható számodra, hogy leteszed a könyvet lefordítva, vagy behajtod a papír sarkát?

Lanatie: Van egy rakás könyvjelzőm, azok közül szoktam válogatni, mi illik a hangulatomhoz vagy a könyvhöz szerintem leginkább. Az előfordul, hogy lefordítva leteszem a könyvet, bár csak ideiglenesen, rendszerint amíg megfelelő könyvjelzőt keresek, viszont a sarkok behajtogatásától sikítófrászt kapok.

Kerol: Igazi könyvjelzőm egy darab van, amit Laharától kaptam, de nekem bármi könyvjelző. Legutóbb csokipapírt használtam, most éppen egy radírgumi csomagolása van soron. Ritkán teszem le lefordítva a könyvet, ha mégis, akkor csak pár perce, amíg hozok egy teát vagy csokit. Behajtani a papír sarkát? Soha!

WildWorld: Általában könyvjelzőt használok, kedvenceim a mágnesesek, amik nagyon praktikusak táskában cipeléshez vagy utazás közbeni olvasáshoz. Régebben papírzsebkendőt használtam helyettük, erről valahogy leszoktam. A könyvet sosem fordítom le, mert az rongálja a gerincét, és még ránéznem is rosszul esik egy lefordított könyvre, viszont néha előfordul, hogy idézetjelölés céljából nincs kedvem post-itet előszedni, és egy icipicit behajtom a lap sarkát.

3. Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni bárhol?

Lanatie: Szeretem, ha be tudom fejezni a fejezetet, de mivel elég gyakran olvasok olyan helyzetekben, ahol egyik pillanatról a másikra kell eltenni a könyvet, nem szokott problémát okozni, ha a történések kellős közepén kényszerülök megválni tőle. Azért az adott mondatot mindig befejezem. :D

Kerol: Alapvetően szeretem befejezni a fejezeteket, de ha nem jut rá időm, legalább a bekezdést. Nem szeretem csak úgy, az oldal közepén abbahagyni az olvasást, ezért marad sokszor könyv az előszobában, mert indulás előtt kihasználom az utolsó perceket is.

WildWorld: Gyakran megzavarnak olvasás közben, és ilyenkor kénytelen vagyok akár mondat közepén is abbahagyni a könyvet. Egyébként nekem a fejezet vége kevésbé működik, mert persze általában a fejezetnek izgalmas vége van, és akkor jön a „csak még egyet” effektus. Nekem az sokkal jobban bevált, hogy amikor éppen elmúlt az olvashatnékom, leteszem a könyvet, ahol épp tartok.

4. Szoktál enni vagy inni olvasás közben? Ha igen, mit?

Lanatie: Nagy ritkán kekszet, teasüteményt, ilyesmiket szoktam enni, de többségében nem szeretek, mert utána mindig alig tudok lapozni egy-egy tiszta ujjammal, a végén pedig úgyis megadom magam, és feltápászkodom kezet mosni, ami meg kizökkent az olvasásból. Inni teát szoktam közben, de csak ha asztalnál olvasok, mert sajnos a fotelnek és az ágynak nincs külön pohártartója.

Kerol: Csokit szoktam majszolni néha, meg esetleg teát inni, de alapvetően nem jellemző. Ha tele van a kezem, nehéz lapozni, attól meg rosszul vagyok, ha leeszem a könyvet.

WildWorld: Nem gyakran, de az sem állítom, hogy sosem fordult elő. Sütit vagy csokit ettem, amikor ettem (különösen idegesítő, ha a morzsa bemegy a lapok közé, grr). Inni, amit éppen iszom: gyümölcslé, tea, víz...

5. Tudsz multitaskingolni? Hallgatsz zenét vagy nézel TV-t olvasás közben?

Lanatie: Tudok multitaskingolni, csak nem olvasás közben. :D TV-t amúgy is ritkán nézek, az olvasmányom meg mindenképp érdekesebb, szóval nem látom értelmét akármilyen kevés figyelmet is fordítani a TV-re közben. Zenét pedig azért nem hallgatok, mert jobban szeretem magamban elképzelni a történésekhez esetlegesen illő aláfestő zenét, zörejeket, környezetet, pláne ha még a szerző esetleg említést is tesz róla.

Kerol: Tudok multitaskingolni, de olvasás közben nem szeretek. Zenét szinte sosem hallgatok , de az előfordul, hogy megy a TV, mikor olvasok, bár nem azért, hogy nézzem, csak, hogy zörögjön valami. Ha igazán belemerülök a könyve, akkor viszont fogalmam sincs, hogy mi történik az éppen aktuális műsorban.

WildWorld: Ezzel is úgy vagyok, mint az előzővel: nem szokásom, de néha előfordul. Mivel nekem a TV általában csak háttérzaj (kivéve, ha egy konkrét műsor kedvéért kapcsolom be), ezért simán elmehet mellettem, amikor olvasok, ugyanígy a zene is. Nem zavar, de direkt nem kapcsolom be egyiket sem, akkor van ilyen, ha nem tudok dönteni, hogy épp melyiket csináljam.

6. Egyszerre mindig csak egy könyvet olvasol, vagy többe is belekezdesz?

Lanatie: Általában két könyvet olvasok, az egyik az épp aktuális regény, a másik valamiféle önfejlesztő, kommunikációt segítő vagy hasonló könyv, amit a férjemmel közösen olvasunk minden részletet aprólékosan megvitatva, nagyon-nagyon lassan haladva. Szóval utóbbi esetén van, hogy egy könyvet képesek vagyunk több mint egy évig olvasni. Nagy ritkán becsúszik egy-egy harmadik elkezdett könyv is, ami abból adódik, hogy az aktuális regény valamiért nem kötött le, nem jó időben olvastam, vagy nem tudom eldönteni, végigolvassam-e egyáltalán, és ideiglenesen félreteszem, míg kitalálom.

Kerol: Alapvetően egyszerre egy könyvet szeretek olvasni, és mellette valami újságot, magazint. Nagyon ritkán kezdek bele második könyvbe, mert sokszor összekeverem a szereplőket és akkor nem értem a sztorit.

WildWorld: Többet olvasok egyszerre... adott esetben jó sokat is. :D A magammal szemben állított követelmény, hogy molyon ne legyen tíz olvasott könyvnél több, ha ez előáll, akkor megpróbálok pár félrerakottat befejezni, most például épp itt tartok. Van egy „fő könyv”, amivel a leggyorsabban haladok, mellette bele-beleolvasok másba is, külön hangoskönyvet hallgatok futáshoz, és persze ott vannak a pihentetett könyvek is, amikről még nem döntöttem el, hogy félbehagyom-e.

7. Csak otthon olvasol, vagy bárhol, ahol lehetőség adódik?

Lanatie: Ha csak otthon olvasnék, valószínűleg egyik ismerősöm sem kételkedne abban, hogy dolgozni is járok. :D Szóval utóbbi: mindenhol, mindenkor, amikor és ahol csak lehet.

Kerol: Amióta e-bookom van, azóta máshol is olvasok, ugyanakkor, mióta autóm van, azóta leszűkült a „máshol olvasás” köre. Hivatalban, postán várakozás közben szoktam előkapni a könyvet, emiatt volt már, hogy hívták a számomat, és nem vettem észre, olyan bőszen olvastam. :)

WildWorld: Bárhol, ahol van tíz perc szabadidőm, amikor senki sem zargat (vagy akkor is, ha valaki zargat... a multitaskingolási képességem lehetővé teszi, hogy akkor is tudjak olvasni, ha valaki beszél hozzám). Ez újabban néha az egyetemi előadásokat is magában foglalja, ha nagyon nem köt le, akkor inkább olvasok picit, mint hogy elaludjak, bár erre nem kifejezetten vagyok büszke. XD

8. Hangosan olvasol, vagy mindig csak magadban?

Lanatie: Szinte sosem olvasok hangosan, kizárólag abban az esetben, amikor többen olvasunk egy könyvet. Ilyenek a korábban említett önfejlesztők, ilyen volt a Szent Johanna Gimi néhány kötete, amit hol anyának és húgomnak, hol a férjemnek olvastam fel, mert nem tudtuk eldönteni, ki kezdje az olvasást, és ilyen volt régebben a Harry Potter néhány kötete is, amiket öcsémnek olvastam fel.

Kerol: Hangosan szinte sosem olvasok könyvből. Újságból szoktam néha felolvasni a férjemnek egy-egy érdekes cikket. Érdekes, hogy ha hangosan olvasok, akkor kevésbé tudom elképzelni a történéseket.

WildWorld: Magamban. Ki olvas egyedül hangosan? :D Egyébként, ha van közönség, szeretek hangosan is olvasni, például a szüleimnek, amikor strandon vagyunk, mindig én olvasok, mert ők nem hoznak könyvet a napozáshoz, ellenben én mindig.

9. Szoktál előrelapozni a könyvekben?

Lanatie: Nem, nem szeretem spoilerezni magam, akármennyire is aggódok egy-egy szereplőért. Azt se szeretem épp ezért, amikor más spoilerez, és sokakkal ellentétben még költői kérdésként sem szoktam megfogalmazni azt, amire kíváncsi vagyok a folytatással kapcsolatban.

Kerol: Minden könyvet úgy kezdek, hogy elolvasom az utolsó mondatot. Emiatt lőttem már le magam előtt a poént. Nem tudom, hogy mi az oka, valamiért így alakult.

WildWorld: Nem szoktam előreolvasni, és beszélni se szeretek a könyvről mielőtt elolvastam, nagyon tudnak idegesíteni a spoilerek. Az viszont néha előfordul, hogy egy kicsit előrelapozok, ha nem köt le az aktuális szál, és tudni akarom, mikor térünk vissza a számomra érdekes részhez. Ilyenkor is igyekszem azért nem meglátni semmit.

10. Megtöröd a gerincet, vagy figyelsz rá, hogy olyan szép maradjon, mint új korában?

Lanatie: Nem szoktam finomkodni ilyen szinten a könyvekkel. Úgy olvasom, ahogy a legkényelmesebb és leghatékonyabb, ha megtörik a gerince, ha nem. Egyedül akkor bánok vele nagyon óvatosan, ha látom, hogy két olvasás után esélyes, hogy kiesik néhány lap.

Kerol: Igyekszem vigyázni a könyveimre, de sajnos vannak olyan gyenge kiadások, hogy a legnagyobb  óvatosság ellenére is kihullnak a végére a lapok a könyvből. :(

WildWorld: Én arról vagyok híres, hogy még egy gyengébb minőségű könyv is át tud menni kétszer-háromszor úgy a kezem között, hogy még mindig közel úgy néz ki, mint az új. Ehhez mondjuk nem teszek külön erőfeszítést, alapból nagyon gyengéden bánok a könyvekkel, úgy tűnik.

11. Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kiborulsz magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?

Lanatie: Amennyiben ajándékba szánok egy könyvet, az elejébe szoktam írni néhány sort. Persze nem azért, hogy az illető ne adhassa tovább, ha nem tetszik neki, nem várom el, hogy tartogassa, egyszerűen csak hogy személyesebbé tegyem egy kicsit az ajándékot. A könyvbe, lapszélre, sorok közé jegyzetelést és aláhúzást viszont nem szeretem, csak ha tankönyvről van szó.

Kerol: Nem, nem, nem! Még tankönyve sem írtam soha. Rosszul vagyok, ha valaki belefirkál a könyvbe, még ha ceruzával is. Jaaaaaaj!!

WildWorld: Fizikai fájdalmat okoz a gondolat is, hogy beleírjak, az ajándékkönyvekbe sem írok üzenetet, még a tankönyvekbe sem szívesen jegyzetelek. (Főleg a 10.000 Ft-os egyetemi tankönyvbe... hát felejtsenek el.)

12. Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha nagyon idegesítő regényt olvas?

Lanatie: Elhajítani nem szoktam, de nagy lendülettel, erőteljesen ráhelyezni az asztallapra előfordul. :D Mondjuk annyira még a legidegesítőbb könyv se tudott felhúzni, hogy ne figyeljek közben arra, hogy még véletlenül se rongáljam meg.

Kerol: Nem szoktam elhajigálni a könyveket, inkább elhajítom helyette a párnát! :) Ha pedig azért idegesítő a regény, mert nagyon-nagyon rossz, akkor inkább elrejtem jól a polc mélyére.

WildWorld: Könyvet nem hajigálunk. Legfeljebb megfenyegetjük vele, ha komolyan rászolgált. :D Olyan többször is előfordult, és különösen rossz volt, amikor e-könyvnél történt, mert az olvasómat nem vághatom a falhoz, kár is róla álmodozni.

13. Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?

Lanatie: Bran-szótárat használok, az mindig kéznél van. :D Ez annyit tesz, hogy megkérdezem a férjem, és ha ő se tudja a jelentését, rendszerint nem szükséges rákeresnem, mert zavarja, hogy nem tudja, ezért rákeres helyettem. Ha pedig valamiért még sincs a közelemben, és a szövegkörnyezetből se tudom nagyjából kikövetkeztetni, akkor igen, rákeresek, mielőtt elfelejteném, mi volt az. :)

Kerol: Attól függ, hogy rájövök-e a szövegkörnyezetből legalább a körülbelüli jelentésére. Ha viszont többször tér vissza a szó, és már nagyon idegesít, hogy nem értem, akkor rákeresek.

WildWorld: Szerencsére magyar nyelvű könyvekben aránylag ritkán van olyan szó, amit nem ismerek. :D Viccen kívül: nem szoktam megnézni az ismeretlen szavakat, mert az rontaná az olvasás élményét, ha leállnék keresgélni. Ha többször előfordul és fontosnak tűnik, vagy tényleg nagyon nem értem, hogy mi van, akkor esetleg kikeresem.

14. E-könyv vagy a jó öreg papír?

Lanatie: Mindkettő jöhet. Szeretem papíralapon olvasni a könyveket, de nem igénylem feltétlenül, nagyon jól megvagyok az e-bookokkal is. Viszont ha egy könyv, amit e-bookban olvastam, tetszett, azért jó a polcomon tudni előbb-utóbb.

Kerol: Mindkettő. Amíg nem volt e-bookom, soszor jártam úgy, hogy megvettem egy könyvet, mert nem volt bent a könyvtárban, de nagyon szerettem volna elolvasni, aztán mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és azóta is a polcon porosodik. Az e-book azért is kedvenc, mert nem kell újabb és újabb könyvespolcokat csináltatni. :)

WildWorld: Mindkettőnek megvannak a maga előnyei, én személy szerint nem vagyok elfogult híve egyiknek sem. Bár tény, hogy az e-könyvet inkább kiegészítésnek használom, mert abszolút nem csillapítja a könyvvásárlás iránt érzett olthatatlan vágyamat.

15. Hogyan rendszerezed a polcon a könyveidet?

Lanatie: Nagyjából nagyobb kategóriákba próbálom őket rendezni. Jelenleg legalul vannak a mesekönyvek, fölöttük az ismeretterjesztők, afölött a vastagabb fantasyk, utána jön egy vegyes szórakoztató irodalom polc, utána a mangák és az önfejlesztő könyvek, végül a szakmai könyvek az angol nyelvű kötetek és a szépirodalmi művek. Utóbbi három így egy sorban, mert ezekből nincs túl sok. És van még egy teljes üres polcom a legtetején.

Kerol: Most egyelőre megpróbáltam téma szerint rendszerezni a könyveket, de mivel nemrég költöztünk, ezért még sok könyv van dobozban, szóval valószínűleg ha lesz helyem és mindent kipakolok, akkor felborul a rendszer. Tervben van, hogy ábécé szerint rendszerezzek, de az elég nagy meló lenne, szóval várat még magára a dolog.

WildWorld: Az olvasatlan könyvek vásárlás szerint időrendben vannak, az olvasottak olvasás szerint időrendben, plusz sorozatok, adott szerző művei egyben vannak, ezen kívül praktikussági szempontokat (méret) veszek figyelembe.


Ha tetszett nektek a kérdőív, akkor ne fogjátok vissza magatokat, várjuk a ti válaszaitokat is!