2016. október 20., csütörtök

Induljon a Hetedik!


Kedves régi és új harcostársaink!


Még nem jártunk a díjazások végére ugyan - persze rajta vagyunk az ügyön! ;) -, de eljött az ideje, hogy meghirdessük a következő fordulót!

Ám előbb beiktatnék egy kis kitérő!!

- Helló - halk köszönés a sarokból –, én leszek az új tagja a Könyvmoly Párbaj szervezőcsapatának! AniTiger vagyok, a Hagyjatok! Olvasok! blogot viszem, de meghívtak a lányok, hogy most itt (is) partizánkodjak. Igyekszem legalább olyan jól helytállni, mint Lanatie, de legyetek belátóak velem az első időkben! ;)  
Kitérő vége. 
Folytassuk a 7. Könyvmoly Párbaj ismertetését!


FIGYELEM!

A megszokottól eltérően nem november 1-jén zárul le a jelentkezés, hanem 7-én éjfélkor, hogy legyen elég időnk és időtök átgondolni a listáinkat. Az előző körben kitalált újítást, az A és B menüt megtartjuk, hátha bátrabban vágtok bele idén ebbe az extravagáns listapárba!

A jelentkezés menete:

A listádat te magad állítod össze, majd pedig el kell küldened a megadott határidőig (2016.11.07. 23:59) a konyvmolyparbaj@gmail.com e-mail címünkre, illetve be kell vezetned a közös fájlba, amit a blog jobb felső sarkában találsz. Fokozottan kérünk mindenkit, hogy a lépésekre figyeljen oda, ugyanis az érvényes jelentkezéshez mindkét feltételnek teljesülnie kell! Az elküldött levélben mindenképpen szerepeljen az a név, amivel a táblázatba is beírtad magad! Aki blogon fogja vezetni az olvasónaplóit, attól a blog linkjét is szeretnénk kérni.  

Ezenkívül szeretnénk megkérni titeket, hogy jelentkezzetek fel a Könyvmoly Párbaj molyos eseményére is, ám ez nem kötelező, hanem opcionális! (Update 2016/11/01 - AZ ESEMÉNY LINKJE!)

A listák:

A Párbajlistád összeállításakor idén is három lehetőség közül választhatsz: megmaradt továbbra is a 7 könyves vagy 11 könyves változat, illetve tavaly kiegészült a kínálat a különleges Moly Menü listával, aminek a részleteit külön pontban taglaljuk.

• Ha a 7 könyves verziót választod, ennyi könyvet kell előre megadnod, amiket majd a Párbaj során elolvasol és értékelsz. Lehetőséged van egy B lista készítésére is, ami egyfajta mentőövként szolgálhat arra az esetre, ha az eredeti listádról valamelyik könyvet nem tudod elolvasni. Fontos, hogy B listát csak akkor készíthetsz, ha arra pontosan ugyanannyi könyvet írsz fel, mint az A listára, vagyis jelen esetben hetet.

• Ha a 11 könyves variációt választod, csupán 10 könyvet kell előre megadnod, a 11. az úgynevezett JOKER könyv lesz, ami tulajdonképpen bármi lehet, amit a Párbaj időszakában olvastál, a lényeg, hogy készíts arról is olvasónaplót. Mivel az A listán 10 könyv szerepel, értelemszerűen, ha készítesz B listát, ott is 10 könyvet kell felírnod.

• Ha a listádon 7 könyv szerepel, 7 könyv elolvasásával már teljesítetted a Párbajt, de ha 11 könyv elolvasását vállaltad, akkor csak annyival nyersz, 7 könyvvel nem!

• A B listádról korlátlan számú elemet cserélhetsz az A listás könyveiddel, de csak azokra a könyvekre cserélhetsz, amik a B listádon vannak!

Moly Menü:

Manapság hódítanak a könyves blogokon az úgynevezett book tag-ek, ahol különböző témákban várják a bloggerektől, hogy a meghatározásokhoz általuk megfelelőnek ítélt könyveket válasszanak. Ennek apropóján úgy gondoltuk az előző fordulóban, hogy felkínálunk nektek egy új kihívási lehetőséget a Párbajon belül. A vállalkozó kedvűek két Moly Menü közül választhatnak, ami alapján összeállítják a Párbajlistájukat. Aki ezt a listatípust választja, kérjük, mindenképp úgy küldje el a listáját nekünk, hogy szerepel rajta, melyik könyv melyik menüelemhez tartozik! Azok a Menü listások, akik szeretnének készíteni B listát, csak úgy tehetik meg, hogy a B listájuk elemei is megfelelnek a választott Menü követelményeinek. Ha a játék során cserélni szeretnének, szintén csak a B listán azonos kategóriának megfelelő könyvre válthatnak. Nézzük is a kínálatot!

'A' menü

1. Olvass el egy könyvet, ami már legalább 1 éve megvan, de még nem olvastad.
2. Olvass el egy könyvet, amit egy könyvtáros ajánlott neked.
3. Olvass el egy könyvet, aminek egy gyerek a főszereplője.
4. Olvass el egy könyvet, aminek nem tetszik a borítója.
5. Olvass el egy könyvet, ami a születésed előtt jelent meg.
6. Olvass el egy könyvet, amelyben valaki öngyilkos lett.
7. Olvass el egy fantasyt.
8. Olvass el egy népszerű könyvet.
9. Olvass el egy könyvet, aminek nem amerikai a szerzője.
10. Olvass el egy piros borítójú könyvet.
11. Olvass el egy könyvet, amit csak szeretnél. (JOKER) 

'B' menü 

1. Olvass el egy könyvet, ami Magyarországon játszódik.
2.Olvass el egy, az olvasástól különböző hobbidhoz kapcsolódó könyvet.
3. Olvass el egy könyvet, amit egy Nobel-díjas szerző írt.
4. Olvass el egy disztópiát.
5. Olvass el egy kötelező olvasmányt.
6. Olvass el egy könyvet A Nagy Könyv listáról.
7. Olvass el egy könyvet, ami megnevettet.

A naplók:

A játék teljesítéséhez valamennyi elolvasott könyvről „olvasónaplót" kell írni. A résztvevők ugyanúgy vezethetik olvasónaplóikat saját blogjaikon, de ha új játékos vagy, és nem szeretnél ezért blogot indítani, e-mailben is szívesen várjuk az értékeléseidet. Utóbbi esetben (tehát ha az e-mailes küldést választod) viszont arra szeretnénk kérni, hogy az egyes könyvekről írt naplókat folyamatosan küldd nekünk, lehetőleg az értékelés megírását követően azonnal, mert ezeket szeretnénk a blogon egy külön fülön közzétenni, hogy a többi játékos is olvasni és esetleg véleményezni tudja. 

A bejegyzések írásához még Brigi készített egy segédletet, amiben pontosan elmagyarázzuk, mit is értünk olvasónapló alatt.


Kérünk mindenkit, hogy ezt majd olvassa el, mivel a korábbi versenyek során több probléma is adódott ennek hiányából! Az olvasónaplót nem az általános iskolai értelemben várjuk, inkább ajánlókat szeretnénk olvasni! Továbbá arra kérünk titeket, hogy figyeljünk oda a többiekre, ugyanis nem mindenki olvasta azokat a könyveket, amiket mi és a többség lehet, hogy még szeretne, ezért fokozottan kérünk mindenkit, hogy kerüljük a spoilert!!! Nem szeretnénk ilyesmi miatt senkit sem kizárni, de hagyjuk meg mindenkinek a játék élvezetét! 

Előző körből áthozott fontos újítás:

Aki végigkövette az előző kört, bizonyára észrevehette, hogy a legtöbb teljesítő bejegyzéseiből az összesített fájlban hiányoztak képek. Mivel rengeteg helyen azt vettük észre, hogy a képek mennyisége és mérete sajnos a tartalom rovására ment, és az összesített fájlt sem szerettük volna, ha pusztán a képek miatt rúg 500+ oldalszámra, úgy döntöttünk, minden bejegyzésben összesen maximum 3 képet hagyunk benn, és ettől csak indokolt esetben térünk el. Épp ezért kérünk mindenkit, hogy a Párbajnaplók írásánál törekedjen a maximum 3 kép használatára, és lehetőség szerint kerülje a szövegrészek elválasztására használt kis képeket, mert ezek az összesített fájlból el lesznek távolítva.

Kivételt képeznek a 3 képes limit alól azok az értékeléshez használt szimbólumok, amik a blogger egyedi stílusához hozzátartoznak (pl. AniTiger blogján a tappancsok). Aki a blogján mindenképpen ragaszkodik a szövegelválasztók és képtömegek használatához, kérjük, készítsen a bejegyzéseiről egy a 3 képes maximalizálásnak megfelelő változatot, és küldje el nekünk e-mailben még a Párbaj vége előtt, hogy a teljesítők közös dokumentumát minél hamarabb el tudjuk majd nektek készíteni!

A közös fájl kezeléséről:

Mindenkinek fel kell vezetnie magát, az A listáját és az olvasónaplóinak a linkjét a blog jobb felső sarkában található Közös fájlba. A B listát ide nem kell betenni, csupán a korábbi címet kell kicserélni, ha átemeltek a B listáról könyvet. Illetve mindenkit megkérnénk, hogy 11 könyv vállalása esetén csináljon egy plusz sort, amibe annyit ír: „Joker”, ezt is elég cserélni, ha már van olvasónapló a pluszban választott könyvhöz. Kérjük, a közös fájl formázását hagyd meg nekünk, ne válts át színes, kiemelt hátterű betűkre! Ahol ilyet találsz, ott mi állítottuk át, hogy könnyebben rendszerezni tudjuk a jelentkezéseket.

A választható könyvekről:

A versenyen olvasható könyv, e-book, és hangoskönyvet is hallgathattok, illetve van lehetőség újraolvasásra is, de mindenképpen új naplót várunk a teljesítéshez! Bármilyen nyelven lehet olvasni, de mivel senkitől sem elvárás a nyelvtudás, az olvasónaplókat mindenképpen magyar nyelven kell írni.

Végül a legfontosabb:

Jelentkezési határidő: 2016. november 07. 23:59 (eddig TILOS elkezdeni a listás könyvek olvasását!)
A Párbaj kezdete: 2016. november 08. 00:00
A Párbaj vége: 2017. október 01. 23:59


 Reméljük, hogy minél többen kedvet kaptok az új fordulóhoz is!
Várunk mindenkit szeretettel!

- Kerol, WildWorld & AniTiger

10 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Lenne egy kérdésem. Az A-listát abból a 11 szempontból kell kiválasztani, amit kitettetek? És ha igen, akkor az első hetet vagy simán hetet kell választani, bármelyiket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Az A listádnak 7 vagy 11, általad tetszőlegesen kiválasztott könyvet kell tartalmaznia. A szempontok azt a célt szolgálják, hogy színesítsék a Párbajt. Tehát alapesetben 11 vagy 7 könyvet kell elolvasnod, amelyet te választasz ki, viszont arra figyelj,hogy ha a szempontok szerint állítod össze az A listát, akkor a B listát is azok szerint kell összeraknod. Remélem érthető voltam. :))

      Törlés
  2. sziasztok! már tavaly is gondolkodtam, hogy elindulok, de idén lehet tényleg rá is veszem magam :) olyan kérdésem lenne, hogy van valami határidő (a végét leszámítva), ami alatt el kell készíteni az olvasónaplókat? Úgy értem minden hónapban egyet, vagy elég, ha lejárt előtt megvannak?

    köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Réta! :))
      Nincs semmiféle határidő! Simán lehet, hogy egy hónapban hozol négyet vagy hónapokig semmit! :) Elég, ha a lejárat előtt megvannak, de persze nincsenek szankciók akkor se, ha nem sikerült befejezni a fordulót!

      Remélem, hogy jelentkezel! ^^

      Törlés
    2. Köszi!! :) a listát már összeállítottam, csak még nem döntöttem el, hogy belevágjak-e, tartok tőle, hogy nem tudnék jó értékeléseket írni :D de ez benne a kihívás, ugye?? :D :D

      Törlés
    3. Szerintem ide tipikusan illik, hogy "evés közben jön meg az étvágy", de az is, hogy "belejössz, mint kiskutya az ugatásba" :D Az ezerszer elcsépelt szólásokat félretéve - gondolt át, még van időd, de tényleg semmi nem történik, ha belevágsz és nem megy az írás, nincs ihleted vagy nincs kedved. :]

      Törlés
    4. Lenne még egy kérdésem, ha a B listát nem kell felvezetni az excelbe, akkor hol kell jelölni? Sehol?

      Törlés
    5. Dehogy vagy, senki nem születik úgy, hogy tudja. :))

      Törlés