2013. október 3., csütörtök

Könyvmoly Párbaj újratöltve

Sziasztok Molyok!

Örömmel jelentem be, hogy heteken belül, egészen pontosan november 2-án útjára indul a Könyvmoly Párbaj negyedik felvonása. Úgyhogy poroljátok le a könyvespolcokat, készítsétek a könyvtári belépőkártyákat, és olvasásra fel!
A szabályok ugyanazok, sőt, egy régi szabály is visszatért: a 7 könyvesek is írhatnak B listát! Mivel azonban egy év hosszú idő, íme egy kis memóriafrissítés:

  • A listádat te magad állítod össze, majd pedig el kell küldened a megadott határidőig (2013.11.02. 16.00) a konyvmolyparbaj@gmail.com e-mail címünkre, illetve be kell vezetned a közös fájlba. Fokozottan kérünk mindenkit, hogy ezekre figyeljen oda, ugyanis az érvényes jelentkezéshez mindkét feltételnek teljesülnie kell. Az elküldött levélben mindenképpen szerepeljen az a név, amivel a táblázatba is beírtad magad! Illetve aki blogon fogja vezetni az olvasónaplóit, a blog linkjét is szeretnénk kérni.
  • A 11 hónap alatt általad választott számú könyvet kell elolvasnod:
    • Vagy 7 könyvet: ezt a lehetőséget továbbra is megtartjuk az első párbajra emlékezve. 
    • Vagy 11 könyvet: újítás viszont, hogy a listán csak 10 könyvnek kell szerepelnie. De akkor mégis hogy jön ki a 11? Egy könyvet majd a párbaj teljesítése során tudtok választani, vagyis a 11. könyv egy Joker, egy előre ki nem választott mű. 
  • Amint már a bevezetőben említettem, a 7 illetve a 11 könyvesek is írhatnak alternatív, B listát. Ne felejtsétek el, hogy ha a Párbaj során elakadtok egy könyv olvasásával vagy nem tudjátok beszerezni az A listás könyvet, akkor csak a B listáról választhattok másikat. Szóval szerintem mindenképpen megéri 2 listát készíteni, de természetesen nem kötelező. Viszont arra ügyeljetek, hogy ha 7 könyv van a listátokon, a B listán is ennyi szerepeljen, ha 10, akkor a B listán is 10.
  • Ha a listádon 7 könyv szerepel 7 könyv elolvasásával már nyersz, de ha 11 könyv elolvasását vállaltad, akkor csak annyival nyersz, 7 könyvvel nem!
  • A játék teljesítéséhez valamennyi elolvasott könyvről „olvasónaplót" kell írni. A résztvevők ugyanúgy vezethetik olvasónaplóikat saját blogjaikon, de ha új játékos vagy és nem szeretnél ezért blogot indítani, e-mailben is szívesen várjuk az olvasónaplókat. A saját blognak azonban sok előnye van, pl. könnyebben tudod tartani a kapcsolatot a többiekkel, tudod magadnak formázni a bejegyzéseket, stb. 
  • A bejegyzések írásához még Brigi készített egy segédletet, amiben pontosan elmagyarázzuk, miről is van szó. Kérünk mindenkit, hogy ezt olvassa el, mivel a korábbi versenyek során több probléma is adódott ennek hiányából! Az olvasónaplót nem az általános iskolai értelemben várjuk, inkább ajánlókat szeretnénk olvasni! Ezenkívül kérnénk titeket, hogy figyeljünk oda a többiekre, nem mindenki olvasta azokat a könyveket, amiket mi és a többség lehet, hogy még szeretné, ezért fokozottan kérünk mindenkit, hogy kerüljük a spoilert!!! Nem szeretnénk ilyesmi miatt senkit sem kizárni, de hagyjuk meg mindenkinek ennek a játéknak az élvezetét! A segédlet megtalálható itt.
  • A közös fájl kezeléséről: mindenkinek fel kell vezetnie magát, az A listáját és az olvasónaplóinak a linkjét. A B listát ide nem kell betenni, csupán a korábbi címet kell kicserélni, ha átemeltek a B listáról könyvet. Illetve mindenkit megkérnénk, hogy 11 könyv vállalása esetén csináljon egy plusz sort, amibe annyit ír: „Joker”, ezt is elég cserélni, ha már van olvasónapló a plusszban választott könyvhöz.
  • A versenyen olvasható könyv, e-book és hangoskönyvet is hallgathattok, illetve van lehetőség újraolvasásra is, de mindenképpen új naplót várunk a teljesítéshez! Bármilyen nyelven lehet olvasni, de mivel senkitől sem elvárás a nyelvtudás, az olvasónaplókat mindenképpen magyar nyelven kell írni.
  • Regisztrálási határidő: 2013. november 02. 16.00 (eddig TILOS elkezdeni a listás könyvek olvasását)
  • A játék 2014. október 02-ig tart.
Nyeremények most is lesznek természetesen, és az elmúlt évek díjait elnézve, érdemes befejezni a Párbajt!

Jelentkezni ennek a bejegyzésnek a hozzászólásában vagy a Facebook oldalunkon tudtok. Ne feledjétek, a határidő 2013.11.02. 16.00, utána már nem tudunk jelentkezést elfogadni.

Jó olvasást kívánunk,

Lanatie & Kerol

75 megjegyzés:

  1. Itt is szeretnék jelentkezni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülünk, hogy ismét velünk tartasz! :)

      Törlés
    2. Én pedig annak, hogy megint nevezhetek. :)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Szuper! :) Itt egyébként a bejegyzés alatt nem kötelező jelentkezni, a lényeg, hogy a mail és a közös fájl meglegyen. :)

      Törlés
  3. Bár mindig kudarcot vallottam, de akkor se adom fel, hogy sikerülni fogok, így idén is csatlakozom :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez az igazi harci szellem! :D A kitartó munka biztos elnyeri méltó jutalmát! :D

      Törlés
  4. Természetesen én is vállalom a következő párbajt is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked küldtem e-mailt még múlt szombaton, mivel nem jelentkeztél a nyereményedért. Természetesen a jelentkezésed így is érvényes lesz, de azért szeretnék választ kapni, hogy elküldhessem. :D

      Törlés
    2. Ó, én meg akartam is írni, csak elfelejtettem, meg úgy látszik, azóta nem néztem azt az e-mailemet sem. :D Köszönöm!

      Törlés
  5. Sziasztok!
    Szeretnék én is jelentkezni! :)
    @KV

    VálaszTörlés
  6. Szió
    Naná, hogy jelentkezem, sőt idén bevállalom a 11 könyvet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülünk, hogy idén is velünk olvasol! :)

      Törlés
  7. Jelentkezek természetesen :))

    VálaszTörlés
  8. Én is újra belevágok! :)
    Eddig még csak egyszer jelentkeztem, akkor sajnos kudarcot vallottam. De most ez másképp lesz! ;)

    VálaszTörlés
  9. Remek, én is így kezdtem! :D Az első párbajomon konkrétan 2 könyvet sikerült elolvasnom a 7-ből. :"D

    VálaszTörlés
  10. Hmm, szerintem én is belevágok, így elsőre sztem 11 könyvvel kezdem xD ! :D Ez egy olyan Párbaj amiben azt lehet csinálni amit a legjobban szeretek! Olvasni ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá, hajrá! :) Mindig szívesen fogadjuk a lelkes újoncokat is! :)

      Törlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. Jelentkezek! :) Kíváncsi vagyok... Nagyon kíváncsi :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi meg örülünk, hogy jelentkezel! Nagyon örülünk :D

      Törlés
  13. Én most találtam rá erre a közös játékra, és nagyon tetszik az ötlete. De mielőtt jelentkeznék, lenne egy kérdésem. Jó értem, hogy nincs semmi idő szabva arra, hogy milyen rendszeresen kell végezzek egy könyvvel? Tehát lehet azt, hogy mondjuk idén elolvasok még 8-at, de aztán hónapokig mondjuk egyet se, és utána folytatom? Csak mert ha havi egyet mindig teljesíteni kell, vagy ilyesmi, az nem biztos hogy menni fog.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jól érted, nincs ilyen szabály. A lényeg csak annyi, hogy mire letelik a 11 hónap, legyen meg a 7 vagy 11 könyved. :) Meg persze hogy a választottakat ne kezdd el olvasni november 2 előtt. :)

      Törlés
    2. Köszönöm a gyors választ! :) Örülök neki, mert könnyen lehet, hogy lesz majd kihagyásom. Akkor már csak ki kell találjam a listámat (meg létre kell hozzak egy blogot :) ). Ami még nem világos, hogy a B listát hol kell közzétennem? Ezt nem találtam a leírásban.

      Törlés
    3. Azt csak simán küldd el az e-mailben az A listával együtt, máshol nem kell szerepelnie. Elég, ha mi látjuk, hogy ellenőrizni tudjuk, tényleg onnan történt-e a csere. :)

      Törlés
    4. Ja értem már, köszönöm! :)

      Törlés
    5. Még egy kérdésem lenne, mielőtt elküldöm a listámat. Ez a lista egyben sorrendet is jelöl, vagy tetszőleges sorrendben olvashatom a könyveket?

      Törlés
    6. Tetszőleges sorrendben olvashatod őket. :)

      Törlés
    7. Köszönöm a gyors választ!! Nemsokára küldöm is a listámat. :)

      Törlés
  14. Az első párbajt simán teljesítettem, a másodiknak csúfos bukás lett a vége, mert elnéztem a határidőt, és most megint nevezek, de idén először két listával. Nem tudom, más kérdezte-e már, de most nincs időm visszaolvasni, úgyhogy bocsánat, ha ismétlek valaki mást. Arra van megkötés, hogy az A listáról hány könyvet lehet B listásra cserélni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülünk, hogy újra velünk tartasz! :) Nem, semmilyen megkötés nincs, bár nyilván a cél elsősorban az A lista teljesítése volna, de legutóbb is volt, aki egész sokat cserélt. :)

      Törlés
  15. Sziasztok! Jelentkezek, nagyon jó játéknak ígérkezik. ;)

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok!
    A 11 könyvesre szeretnék jelentkezni! :)

    VálaszTörlés
  17. Átgondoltam és jelentkezek én is. :) Tavaly megint nem sikerült befejeznem, de közelebb kerültem, mint előtte, hátha majd most. :)

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok!
    Még sosem vettem részt ilyesmin, szóval belevágnék :) A 11-esbe :)
    A listáimat ma összeállítom, és küldöm :)
    @Bori82 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Rendben, várjuk a listád, és reméljük, tetszeni fog a párbaj! :)

      Törlés
  19. Sziasztok!
    Jelentkezem. Remélem idén sikerül teljesítenem.

    VálaszTörlés
  20. Én is jelentkeznék. Azt hiszem idén megpróbálom...:)

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok!
    Most találtam erre a játékra és én is szeretnék jelentkezni. Viszont lenne egy olyan kérdésem, hogy a listánkra mindegy, hogy milyen könyveket írunk össze, vagy meg van adva, hogy mikből lehet válogatni?
    Előre is köszönöm a válaszotokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nincs megadva, azt választasz, amit csak szeretnél. :)

      Törlés
  22. Hahó!

    Jelentkezem én is. Elküldtem az A-B listáimat e-mailben, a közös fájlba meg felvittem az A listás könyveket. :) Már csak az olvasás van hátra. :D

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok!
    Szeretnék jelentkezni. Nemsokára megy az e-mail. :)

    VálaszTörlés
  24. Sziasztok!

    Én is szeretnék jelentkezni. Csak fikciót lehet hozni, vagy tudományos könyveket is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Akármit választhatsz, nincs műfaji megkötés, ha szeretnéd, akár az Atkinson-féle Pszichológia könyvet is olvashatod. :D

      Törlés
  25. Szia!
    Én is szeretnék jelentkezni. Igaz, hogy már facebookon is megtettem, de jobb a biztonság. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Szuper! Ez esetben várjuk a listádat a konyvmolyparbaj@gmail.com címre! :)

      Törlés
  26. Sziasztok!
    Én is jelentkezem :).

    VálaszTörlés
  27. Sziasztok!
    Én is szeretnék jelentkezni. :)

    VálaszTörlés
  28. Sziasztok!
    Én is jelentkeznék! :)

    VálaszTörlés
  29. Sziasztok! :) elküldtem mailben a két listámat, és már ide a közösbe is beírtam az a-t, szeretnék én is jelentkezni. :)

    VálaszTörlés
  30. Áááá, azt hittem mindenhol vasárnap a határidő, így most erről lecsúsztam:(( pedig tavaly is élveztem:S

    VálaszTörlés
  31. Sziasztok!
    Egy kérdésem lenne: nemsokára végzek a 10 könyvvel. A 11.-nek mindenképpen új olvasásnak kell lenni, vagy amit az adott időszakban elolvastam és írtam a blogon róla az is ér?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Utóbbi is teljesen megfelel, szerintem máskor is volt már erre példa. :)

      Törlés