2015. március 24., kedd

Az olvasási válságról

Így a Párbaj félidejéhez közeledve, arra gondoltunk, előveszünk egy témát, ami előbb-utóbb elér minden könyvmolyt: az olvasási válságot. Reméljük, ti nem ebben szenvedtek, és pusztán csak azért csörgedeznek mostanában lassabban a naplók, mert annyi jót olvasnátok, hogy nehezen szorítjátok be a párbajos könyveket.

Szóval ezeket a kérdéseket tettük fel magunknak: Nálam mikor alakul ki olvasási válság? Mit teszek ellene?



Lanatie

Hmm… Azt hiszem, főleg három helyzetben.

Első, ha épp befejeztem egy jó könyvet, és annyira a hatása alatt vagyok, hogy egyszerűen képtelen vagyok belekezdeni másba. Ilyenkor rendszerint nem teszek ellene semmit, megvárom, míg szépen elmúlik ez az érzés, valószínűleg nem fog tovább tartani néhány napnál.

Második, amikor sorozatot olvasok, és befejezem az épp aktuálisan utoljára kiadott részt, ami még nem a sorozat vége. Ilyenkor szenvedek egy sort azon, hogy mikor adják ki, kiadják-e egyáltalán, és nem nyugszom, míg erről valamiféle információhoz nem jutok. Ha az információ szerint belátható időn belül kiadják a következő részt, akkor örülök és nekiállok mindenféle fanartokat keresni a sorozatról, amiben kiélhetem a hiányát. Ha jól kikutakodtam magam, megnyugodva tudok másik könyvhöz nyúlni. Ugyanakkor, ha az információ szerint a sorozat maradékát nem tervezik kiadni vagy bizonytalan a kiadása, aktívan szitkozódom, majd mérlegelem az angolul olvasás lehetőségét. Még nem volt rá példa, hogy így folytattam volna sorozatot, de a lehetőségét mindig meghagyom magamnak. Ilyen például a Harcosok Törzse sorozat, aminek három része jelent meg magyarul a hatból, és azóta is készülök, hogy angolul elolvassam a maradékot, de valahogy mindig máshoz nyúlok helyette.

Harmadik eshetőség, amikor az olvasási válságot nem egy könyv váltja ki, hanem a környezetem. Amikor a munkahelyemen vagy a magánéletemben nagyobb stressz ér vagy komolyabb problémákat kell megoldanom, nagyrészt semmi szórakozáshoz nincs kedvem, nem csak az olvasáshoz. Persze ez nem túl jó, hiszen ilyenkor pont a kikapcsolódásra kéne koncentrálni, hogy ne stresszeljem túl magam, mégis ilyenkor nagyon nehéz nem a problémákra koncentrálni. Ebben a verzióban tart a legtovább az olvasási válságom, mert ilyenkor először az „agyatlanabb” szórakozási formákhoz próbálok visszatérni – mint a filmezés vagy számítógépes játékok -, hogy eltereljék a figyelmemet. Olvasás közben sokkal könnyebben elkalandozok, és utálom, amikor egy-egy mondatot többször kell elolvasnom, mert máshol járt az eszem, szóval félreteszem addig, míg úgy nem ítélem, hogy most már félre tudom tenni az egyéb gondjaimat és tudok rá figyelni. Van, hogy ez hónapokig is eltart, de tapasztalatom alapján jobb nem erőltetni.

Kerol

Nálam elég ritkán alakul ki kifejezett olvasási válság, talán két helyzetet tudnék felidézni.
Az egyik, amit én nem is annyira válságnak, inkább „mit olvassak?” szindrómának neveznék, amikor befejeztem egy könyvet, és a polcon ott sorakozik több olyan kötet, amit nagyon szeretnék elolvasni. Ilyenkor nagyon nehéz eldönteni, hogy melyiket is kezdjem el. Általában az előző könyvélmény alapján szoktam választani. Ha például éppen egy fantasy regényt fejeztem be, de annyira nem tetszett, akkor tuti, hogy valami teljesen eltérő műfajt választok következő olvasmánynak. A probléma akkor van, ha nagyon tetszett a könyv, de abban a témában és/vagy műfajban már minden itthon lévőt elolvastam. Olyankor vagy elballagok a könyvtárba és választok valamit, vagy előkapok egy – még el nem olvasott – újságot, és az némileg felülírja az olvasmányélményt.

A másik helyzet, amikor befejeztem egy könyvet, de valamiért (például, mert még nem írtam belőle párbajnaplót) nem szeretnék belefogni semmilyen új vagy nagyobb lélegzetvételű könyvbe. Ilyenkor általában mesekönyveket, szakkönyveket vagy olyan regényeket olvasok, amiket már többször is elolvastam, és nem feltétlenül a sztoriért, hanem a hangulatáért vagy magáért az olvasás élményéért szerettem. Végső esetben ilyenkor is befigyelnek az újságok.

Van még egy harmadik eset is, amikor maga az aktuális olvasmány olyan kínszenvedés, hogy nincs kedvem olvasni. Mivel azonban elkezdett könyvet utálok abbahagyni (bár volt már rá példa), így inkább kínlódok vele hetekig, de befejezem. Ilyenkor – bár nem szeretek párhuzamosan több könyvet olvasni – elő szoktam venni a fent említett mesekönyv/szakkönyv/régen olvasott könyv triót.

WildWorld

Nekem leggyakrabban két okból van olvasói válságom. Az egyik az, hogy ha nagyon összejönnek a dolgok az iskolában és/vagy a magánéletben és ezért nem nagyon jut időm semmire, nem hogy olvasni. Ez a ritkább, általában képes vagyok akkor is olvasni, amikor nagyon nem azt kéne tennem.. A gyakoribb eset az, ha azért van válságom, mert egy könyvbe nagyon beletört a bicskám, esetleg egymás után több rossz vagy középszerű könyvet sikerült kifognom. Ha egy hétnél hosszabb ideig nem sikerül kiolvasnom egy regényt sem, akkor frusztrált leszek, és ez a frusztrációm az idő előrehaladtával egyre jobban fokozódik.


A legtöbb ember, akinek hallottam a véleményét a témáról, azt szokta mondani, hogy ha pillanatnyilag nem élvezed az olvasást, akkor csinálj valami mást, ne erőltesd. Na engem nem ilyen fából faragtak, én minél inkább válságban vagyok, annál jobban erőltetem. Nekem általában segíteni szokott az, hogy ha félreteszem azt a könyvet, ami éppen nem csúszik, helyette pedig valami gyökeresen mást olvasok. Ez általában valami olvasmányos YA szokott lenni, mert azokkal gyorsan lehet végezni, az pedig sikerélményt ad a nehezebb regényekhez. Ha csak kicsit nem tetszik a könyv, akkor az is elég lehet, hogy ha kilátásba helyezem, hogy utána mit fogok olvasni, mintegy motivációnövelésként, hogy miért érdemes igyekeznem a könyv befejezésével. Regényt nem hagyok félbe, de előfordul, hogy több hónapig vagy évig is pihentetem, ha nagyon nem megy, ezután pedig onnan folytatom, ahol abbahagytam. Hosszú távon szeretem váltogatni a műfajokat olvasáskor, így ritkábban kapok csömört valamitől. Gyakran van ilyenkor az is, hogy valami jól bevált szerzőtől választok könyvet, akiben nem szoktam csalódni, az is tud általában annyi lendületet adni, hogy kimásszak a válságból.

Veletek mi a helyzet? Szívesen olvasunk a tapasztalataitokról hozzászólásban vagy a fórumon.

8 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Mindig külön öröm viszontlátni az ötleted egy másik blogon. Jó tudni, hogy inspirációt jelentesz mások számára, de ilyen esetekben kifejezetten jól esne, ha megemlítenétek, vagy valahogyan jeleznétek honnan származik a bejegyzés alapötlete.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Megértem, hogy mivel te is raktál ki hasonló bejegyzést, úgy érzed, az ötlet tőled származik, de valójában ezt a bejegyzést már nagyjából 1 hete megírtuk, csak idő hiányában nem lett kirakva. A te blogodat bevallom őszintén én még csak nem is ismertem, soha nem látogattam, most kizárólag azért kerestem rá, hogy megnézzem, miről is van szó. Sajnálom, hogy félreértetted a helyzetet, de mindössze annyi történt, hogy hasonlóra gondoltunk te és mi. Megesik az ilyen, de úgy gondolom, azért az olvasási válság nem az a téma, amire ne gondolhatna bármikor bármilyen molyblogoló.

      További sikeres blogolást kívánunk!

      Törlés
    2. Az "olvasási válság" mint téma szerintem sem lehet egy embernek a saját alapötlete, amit aztán mindenkinek idéznie kellene. Én mostanában pl. több blogon is olvastam róla, de nyilván senki nem várja el, hogy akik egymástól teljesen függetlenül írnak, azok belinkeljék egymást. Főleg, ha nem is találkoztak sose a másik blogjával.

      Törlés
    3. Nem gondolnám, hogy magadénak mondhatnád az ötletet, amikor angol nyelvű videóblogokon hónapok (ha nem évek) óta jár körbe a téma, és egyáltalán, maga a jelenség annyira általános, hogy nem tekinthető senki szellemi termékének.

      Ha meg esetleg az volt a célod, hogy páran megtalálják rajtunk keresztül a blogodat, akkor talán nem ebben a hangnemben kellett volna próbálkozni.

      Törlés
    4. Hol is kezdjem a választ...Az időzítés miatt gondoltam mindazt, amit már részleteztem. A téma általános probléma, ha nem így lenne én sem érintettem volna. És nem marketing céltól vezérelve szóltam hozzá, az, hogy könnyen visszakereshető a blogom a név alapján előny, amivel pontosan tisztában vagyok. A hangnemről pedig: „A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.”

      Törlés
    5. Na még egyszer, mert úgy érzem, hogy még mindig nem fogtad föl:
      "Mi a plágium?

      A plágium más szerzők gondolatainak, fogalmainak, szavainak, mondatainak használata anélkül, hogy erre az írás készítője írásában utalna.

      Miért kell elkerülni?

      A plágium mások szellemi termékeinek jogtalan használata. Lehet és kell is mások gondolatait ismerni és felhasználni, de nem lehet őket sajátunkként feltüntetni. Egy dokumentumban pedig minden olyan gondolatról, amely mögött nem áll hivatkozás, a dolgozat szerzője - nevének a dolgozat fölé írásával - azt állítja, hogy az az ő saját, eredeti gondolata. A fejlett tudományos élettel rendelkező országokban a plágium megítélése azonos a bolti lopáséval.

      Minden esetben jelölni kell az általunk készített szövegben:

      a más szerzőktől vett véleményt, gondolatot: akkor is, ha azt szó szerint idézzük, akkor is ha átfogalmazva;
      a más szerzők által kidolgozott fogalmakat, elméleteket, definíciókat: akkor is, ha szó szerint idézzük, akkor is, ha átfogalmazva;
      bármiféle adat forrását." [Forrás: https://kopi.sztaki.hu/index.php?mainpage=law&language=hun&h=pl%25E1gium]
      Az állításod, miszerint nekünk hivatkoznunk illett volna a blogodra, feltételezi, hogy van abban a blogbejegyzésben valami, ami a te kizárólagos szellemi tulajdonodnak tekinthető. Na már most maga a téma nyilván nem ilyen, elég egyszerűen végrehajtanunk egy keresést youtube-on, hogy ez kiderüljön: https://www.youtube.com/results?search_query=reading+slump
      Itt a legfiatalabb vlogbejegyzés is két hónapos. Ha nekünk hivatkoznunk kellett volna rád, akkor te miért nem hivatkoztál egyikükre sem?
      Tehát te legfeljebb saját szellemi termékedként a bejegyzésben megfogalmazott véleményedet tüntetheted fel. Mi ebben az írásunkban ugyanezt tettük, és én speciel nem látok sem a bejegyzés struktúrájában se a benne megfogalmazott bármilyen személyes álláspontban olyat, ami közvetlenül levezethető lenne a te írásodból.

      A hangnemről csak annyit: "És nem marketing céltól vezérelve szóltam hozzá, az, hogy könnyen visszakereshető a blogom a név alapján előny, amivel pontosan tisztában vagyok." - Ha ez nem kétértelmű megfogalmazás, akkor nem tudom, mi az. Nehezen tudom eldönteni, hogy ennyire kétszínű vagy-e vagy csak ennyire nem tudod precízen megfogalmazni a gondolataidat, mindenesetre a blogszférában egyik sem előny.

      Ne aggódj, én speciel eddig sem olvastam egyszer sem a blogodat, és ezután sem fogom. Nyilvánvalóan te sem vagy a mi rendszeres követőnk, hiszen még soha nem vettél részt a játékban, és a profilodon sem mutatkozik nyoma, hogy ennél az alkalomnál többször ide keveredtél. Ha annyira figyeleméhes vagy, hogy képes voltál hosszasan keresgélni, melyik blog ír utánad erről a témáról, hogy aztán jól beleköthess, akkor örülhetsz magadnak, mert tényleg felfigyeltünk rád, de ez a figyelem egyáltalán nem pozitív.

      Persze mindez csak találgatás, amit messzemenő túlzás erre a két kommentedre és a benne tükröződő viselkedésedre alapoznom. Ha tévednék, elnézésed kérem, és további szép és jó blogolást kívánok! Csak egy jó tanács a jövőre: többnyire, ha barátságos vagy az emberekkel messzebbre jutsz, mint ha alaptalanul vádaskodsz.

      Törlés
  2. Engem szerencsére még sosem ért utol az olvasási válság, vagy legalábbis olyan szinten nem, hogy szenvedjek miatta, vagy feltűnjön a dolog. Az alapján, amiket írtok, azt látom, hogy talán azért, mert én nem szoktam erőltetni a számomra nem tetsző könyvek olvasását. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy annyi más jó könyv van a világon, és úgysem tudom mindet elolvasni, akkor meg miért pazaroljam az időmet azokra, amik nem tetszenek?! Úgyhogy egyszerűen becsukom a könyvet és kezdek egy másikat.

    Érdekes, hogy a legkitartóbb pont egy-egy párbajos könyvvel voltam, hiszen azokat, ha már bevállaltam, hogy elolvasom, nem akaródzott abbahagyni, hiszen az kudarc lenne, és egy olyan ígéret, amit nem tartottam be. Úgyhogy ezekkel szenvedtem-szenvedtem, jó sokáig, aztán végül csak feladtam ezeket is, és cseréltem egy B listásra. Mennyivel jobb volt bármi mást olvasni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a vicc, hogy nem feltétlenül azoktól a könyvektől van, amik nem tetszenek. :D Illetve nem csak olyan könyveket olvasok nehezen, amiket utálok. Pl. a Beszélnünk kell Kevinről nem volt egy könnyen emészthető könyv, ezért lassan haladtam vele, de nagyon tetszett.

      Törlés