Könyvajánló WildWorldtől

Dan Brown: Az elveszett jelkép

Ha egy szerzőtől a sokadik könyvet olvassuk, akkor nehezen kerülhetjük el, hogy előítéleteket formáljunk. Így jártam én is ezzel a könyvvel, ami azonban minden elvárásomnak megfelelt, sőt, jóval többet nyújtott, mint számítottam rá.

Eleve úgy indultam neki a kötetnek, hogy én már mindent tudok Dan Brownról, az első pillanatban látni fogom, hogy ki valójában a hunyó, és nem tud majd nekem semmi újat mutatni. Ehhez képest rendesen leesett az állam.

A sztori dióhéjban: Robert Langdon, kedvenc szimbólumkutató professzorunk ismét telefonhívást kap, amiben ezúttal semmi rejtélyes nincs, legfeljebb különös, hogy az utolsó pillanatban kérik föl egy, a Capitoliumban tartandó előadásra. Rohan, hogy időben odaérjen, ám az alig leplezett unalommal bámuló fontos emberek helyett egy baljós üzenet várja: barátja és mecénása, Peter Solomon levágott, teletetovált keze. Langdon egy módon mentheti meg a férfit: ki kell deríteni a barátja elrablójának egy titkot, azaz meg kell fejtenie a legendás szabadkőműves piramist. Ami a derék szimbólumkutató tudomása szerint nem is létezik…

Természetesen nem hiába része ez a kötet egy többé-kevésbé összefüggő sorozatnak: azok az elemek, amiket szerettünk az eddigi Langdon-történetekben, ebben a könyvben is megtalálhatók, de ezek is szolgálnak néhány meglepetéssel. Maga a főszereplő is hiába ugyanaz a személy, mégis igen érdekes arcát mutatja. A prof felett sem szálltak el ugyanis nyomtalanul az előző rész óta eltelt évek, szemmel láthatóan kezd megöregedni. Ez főleg abban tűnik ki, hogy jóval megfontoltabb, mint zsenge ifjú korában, és ebben a részben jóformán állandóan tamáskodó álláspontra helyezkedik. Kitartó ellenkezése csak azért nem válik unalmassá, mert ellensúlyozza egy kitűnő, izgalmas személyiségű női főszereplő, aki sokkal inkább a társa, mint az eddigi karakterek.

A rejtélyt ez esetben a szabadkőművesek szolgáltatják, ami nagyon okos választás, mert róluk biztosan tudjuk, hogy léteztek, de csak gyanítjuk, hogy most is működik-e a szervezet. Ebben a részben is megfordul a polgárpukkasztásnak szánt vallási jellegű kérdés, ezúttal az ember istenné válását feszegeti a könyv. Mint rendes katolikus, arra számítottam, hogy ezt nem fogom megúszni egy alapos felháborodás nélkül, de a fantasztikus befejezés elűzte minden kételyemet, és sértődési szándékomat. Egyszerűen tökéletes volt.

Ha egy jó Dan Brown-könyvre vágysz, igazán tudom ajánlani a kötetet, ami szerintem színvonalában simán veri A Da Vinchi-kódot, és legalább olyan élvezetes olvasmány, mint az Angyalok és démonok. Ne felejtsd el olvasás közben, hogy semmi sem az, aminek látszik, de ne szomorkodj, ha nem jössz rá a rejtély megoldására, hiszen az író igazi profi, és egy profitól nem szégyen veszíteni!