2011. december 28., szerda

Párbaj

Sziasztok!

Remélem jól telt mindenkinek a karácsony és buzgón készülődtök a szilveszteri partyra.

Addig is meséljétek el nekem, hogy ki hogy áll a párbajjal. Mindenki teljesítette eddig, amit magától elvárt? Nehéz-e a kijelölt könyveket olvasni és inkább ad hoc döntetek arról mit olvastok?

Eddig 57 könyvet olvastunk el és írtunk róla olvasónaplót a 642 könyvből, amit bevállaltunk. 

Mindenkinek boldog új évet kívánok,
Idhren


12 megjegyzés:

  1. Én igen büszke vagyok magamra, jobban állok, mint terveztem, a 10 könyvből hetet már elolvastam, kettőre ma fogom megírni az értékelést. Egy könyvet elolvastam az alternatív listámról is, arról bejegyzés is van, de csak akkor cserélek rá, ha véletlenül a maradék háromból valamelyik nem tetszene, de nem akarom, hogy ez megtörténjen, mert úgy lehetnék igazán büszke magamra, ha az eredeti vállalást tudnám teljesíteni.

    VálaszTörlés
  2. Én is nagyjából az elvárt tempóban haladok, a tízből most olvasom a harmadik könyvet, de még csak egyről írtam bejegyzést, nekem inkább ilyen téren kéne belehúznom. Meg hát van egy nagyon kemény könyv a listán, A katedrális, ami szerintem magában ki fog tenni legalább egy hónapot, arra gyúrok most lelkileg. Az Angyali játszma se lesz rövid, A 22-es csapdája sem... nem egyszerű a feladat, de igyekszem teljesíteni. :)

    VálaszTörlés
  3. Szégyenszemre nem írtam még olvasónaplót... pedig elolvastam már 3 könyvet a listáról. Bele kéne húznom, mert igencsak rontom a statisztikát! :)
    Amúgy igen, az olvasást tekintve elégedett vagyok a teljesítményemmel...a blogírással viszont annál inkább nem. De hamarosan pótolni fogom a hiányosságom! Csak annyira nem akar jönni az a fránya ihlet.:)

    VálaszTörlés
  4. Én viszont még nem tudtam nekiállni a párbajos könyveknek, mert annyi minden jött össze. De tudtam, hogy így lesz, szóval alapból így is terveztem, hogy januárban a vizsgák után tudok majd komolyabban olvasni, meg majd a nyáron. Szóval igazából a terv szerint haladok, csak a terv elég béna, de legalább alkalmazkodik a körülményeimhez XD

    VálaszTörlés
  5. Én elég jól haladok. Az "A" és a "B" listámról is 3-3 könyvet elolvastam már. Cserélni nem szeretnék, mert az a terv, hogy az "A" listának a végére érek mindenképpen.
    Annyiban nehéz a listák alapján olvasni, hogy sokszor szívesen előveszek inkább teljesen más könyveket, plusz vár rám még három megkezdett is a polcomon. Ezzel együtt is azt gondolom (most), hogy könnyen meg leszek a vállalt 10 könyvvel a határidőig :)
    Év vége felé azt számolgattam, hogy egy év alatt kb 100 könyvet tudok elolvasni (ennél több irreális; ez így is heti közel 2 könyvet jelent, és időnként előfordulnak sok száz oldalas olvasmányok is). Plusz, azért egy idő után telítődik az agyam, így hiába "akarnék" még többet-és-többet, úgysem megy. És felesleges is.

    VálaszTörlés
  6. Én még csak a második könyvet olvasom, bár igazából engem az tartott vissza, hogy a könyvek fele még meg se volt, mikor elkezdődött a párbaj :D Most hogy végre az összes listás könyv megvan, gyorsabban fogok haladni :D

    VálaszTörlés
  7. Én is ugyanúgy terveztem a dolgokat, mint Brigi... Sajnos vagy közbejön valami más könyv, vagy -pl. most- sokat kell(ene) tanulni, és így nem marad energiám meg időm olvasni... :/
    Majd a vizsgák után pótlom az olvasást... :D

    VálaszTörlés
  8. Mi könyvtárszakosok ugyanazzal a stratégiával nyomulunk :D

    VálaszTörlés
  9. Edina, Brigi: Könyvtárszakos pacsi nektek!Én is inkább a záróvizsgámmal foglalkozom és csak utána ugrok neki a könyveknek.XD

    VálaszTörlés
  10. Én nem terveztem semmit, szóval egész jól haladok :D
    Eddig két könyvet olvastam el a párbajhoz, azokhoz bejegyzés is készült, de momentán még azt sem igazán tudom, melyik legyen a következő...

    VálaszTörlés
  11. Hű, most nem tudom eldönteni, hogy örüljek neki, hogy az 57 naplóból már 28-at elolvastam és véleményeztem, vagy sajnálkozzak, hogy 29-et még nem. xD A saját teljesítményemről egyelőre nem tudok nyilatkozni. Tervben volt, hogy a 2. könyvem decemberben befejezem, de valahogy nem olyan, mint vártam, így nem megy olyan gyorsan. De azért nem érzem, hogy lemaradtam volna, inkább csak stagnálok.

    VálaszTörlés
  12. Picikét le vagyok maradva, még az első könyvet kezdtem csak el, de igyekszem utolérni magam:)

    VálaszTörlés